2017. június 15., csütörtök

Nyerőszériánk folytatódik

Szokták mondani, hogy "ha egy üzlet beindul..." nincs megállás. Nyertünk mi már mosóport, véradós fotópályázatot, legszebb konyhakertes pályázatot, hellohalas utalványt, igazán szerencsések vagyunk. 

Most pedig ismét nekünk kedvezett a szerencse, és egy éves Zalai Hírlapos előfizetést nyertünk. 




Ennek igazán örülünk, mert költözés előtt állunk, és épp készültem bemenni az ügyfélszolgálatra, hogy módosítsák majd a kézbesítési címet. 

Még abban is szerencsém volt, hogy éppen aznap Zalaegerszegen jártam Nórikámmal, és nem kellett a díjátadás miatt külön elutazni a megyeszékhelyre. Nórika izgatottan várta, hogy benne legyen újra az újságban úgy, mint a Pintyőke fesztivál után.

Ahogy azt ma megtudtam több, mint háromezer szavazó közül választottak ki. Volt egy szavazás a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Zalai Hírlap szervezésében, szavazatokkal lehetett eldönteni, hogy mely zalai vállalkozásokhoz kerüljön a Fogyasztókért Díj. 

Elárulom, hogy én a Szilágyi Cukrászdára szavaztam...



Köszönjük szépen, Zalai Hírlap!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése