Az ikrek mozgásfejlődéséről

A kismamablog egyik kedvenc tudástáram volt a gyereknevelés területén - amikor egy-gyerekes anyuka voltam. Volt időm mindennek utánanézni, aztán levontam a konzekvenciát legtöbbször, mert az én Blanka lányom nem olvasta a szakkönyveket, egyszerűen nem úgy működött, ahogy a könyvek szerint működnie kellett volna.

Most is találtam okosságot, mit kell otthon tennem a babákkal, ha kúszásra akarom sarkallni őket: ne ültessem őket megtámasztva, fektessem hasra, rakjak elé játékot, hogy elérje, tegyem rugós hintába, ne tegyem bébikompba... Huh, ezekre magamtól is rájöttem.

Ma is utánanéztem benne az ikrek mozgásfejlődését illetően, mármint kúszás-mászás témában, és rájöttem, amit már eddig is tudtam: nem lehet siettetni semmit, ami a gyerekkel kapcsolatos. Nórikám már kezd ráérezni a kúszás-mászás ízére, Ágoston viszont ellenáll. Mentségére legyen mondva, hogy kb. két kg-mal nehezebb, és sokkal más temperamentumú, mint a nővéréé.

Ezen a képen Ágoston éppen ívelt formában próbál elérni egy játékot:

 

Itt pedig Nórikám repül:

Mindennapi háztartásról

Már a korábbi bejegyzésemben is a megváltozott háztartási munkámról szerettem volna írni, aztán mégis a zoknicsipeszről írtam. Visszatérve az eredeti gondolatmenetre sok változáson ment át a takarításhoz, mosáshoz, magához a háztartás ellátásához való hozzáállásom az elmúlt három év alatt. Már nincsenek szokásos heti nagytakarítások, hanem részleges (amire gyorsan van idő), "ahol a papok táncolnak" takarítás folyik. (A takarításnak ezt a formáját korábban mindig mélyen elítéltem.) Tegnap is nagy örömmel töltött el, amikor jutott egy normális felmosásra idő.

Sok idő elmegy a játékok pakolgatásával (hogy hasra ne essünk bennük), a mosással, a vasalással. Szerencsére, a vasalásban van segítségem, úgyhogy panaszra nincs okom. Vasalás után viszont el kell pakolni újra és újra, szétválogatni a három különböző méretű gyerekruhát, ami önmagában szórakoztató is lenne, ha nem lenne más dolgom is. Szórakoztató, mert néha még én is összekeverem, hogy melyik ruha kié, főleg, hogy három a méret, és öröklik egymás ruháit. Az ikrek között már legalább két ruhaméret van, Nórikára simán jó még a 62-es, Ágostonnak viszont már vannak 80-as ruhácskái is. (Megjegyzem van olyan póló, amit a 2,5 éves kislányomra és a 6 hónapos fiamra is jó.) Árnyalja a helyzetet, hogy amit kinő Ágoston, azt Nórikám hordja tovább...

Nagyobbik gyermekem folyamatosan arra nevelem, hogy rakja el maga után a játékait (a bölcsiben is ezt tanítják), viszont Ő kitűnően alkalmazza a "fül be - fül ki" technológiát velem szemben: egyszerűen nem vesz tudomást arról mostanában, hogy el kellene pakolnia a játékokat. Sőt, reggelente még úgy bele tud merülni bölcsi előtt a játékba, hogy az ágyazáskor kisautót és három teletubi figurát szedek elő az ágynemű közül. Azt már megszoktam, hogy a lehető legfurcsább helyekről kerülnek elő játékok, kajamaradékok (juj!), de ha mezítláb rálépek egy építőelemre a készletből, akkor sikítani tudok (néha meg is teszem).

Szakmai ártalom, hogy mindent rendszerezni szeretek, szerencsére, a Férjem is ilyen. Nálunk dobozban állnak, felcímkézve a gyerekcipők, zacskókban a gyerekruhák. Nagy beépített szekrényben tároljuk ezeket, rengeteg ruhát, cipőt kaptunk, van mit elrakni. Mialatt tavaly ősszel-télen a kórházban feküdtem "iker-terhesen", férjemre szakadt a háztartás összes nyűge, élen azzal a nyomással, hogy rendszereznie kell a babaruhákat, mire hazajövünk a kórházból az ikrekkel. A rendszerezés melós dolog, amíg csinálod, úgy érzed uralod a káoszt, de aztán van egy pillanat, amikor úgy érzed, az egész cuccot belegyömöszölöd néhány fekete kukás zsákba és kész. Ilyen állapotok uralták a terepet, amikor a Férjem rendszerezett:

Persze a végeredmény mindig kárpótol, és örömmel tölt el. Havi szinten én is rendszerezek a barátnőmmel, ugyanis az ikrek nőnek, változnak az évszakok, más és más ruhát kell hordani.

Amíg nem volt gyerekem, el sem tudtam volna képzelni, hogy elmarad a szombati nagytakarítás, nem lesz kimosva a függöny, és halomban áll a vasalnivaló. Azóta azonban megváltozott jónéhány dologban a hozzáállásom ehhez a témához, szombatonként örülök, ha meg tudok főzni. De azt gondolom, jól van ez így, mindennek el fog jönni az ideje, annak is, hogy egy szalmaszál sem fog keresztben állni a lakásban. Előreláthatóan ez még néhány év, addig meg kitartást kívánok magamnak. :)

A zoknicsipeszről

Szögezzük le az elején, hogy a zoknicsipesz egy nagyon hasznos találmány. A lényege, hogy mielőbb mosógépbe helyezed a zoknikat, már össze is párosítod, és amikor kiveszed a tiszta ruhát a gépből, akkor csak fel kell helyezned a szárítóra, és utána már nem kell foglalatoskodnod a párosítgatással. Tehát először melós dolog összepárosítani a zoknikat, de utána nagyon kényelmes párosan kivenni a gépből őket. (A zoknicsipeszt ellenzők táborának fő érve, hogy büdösek a zoknik, ezért nem párosítják előtte őket. Ezzel az érveléssel egyáltalán nem tudok egyetérteni.)

Amikor ma megpakoltam a mosógépet, zoknicsipesszel párosítottam a zoknikat, közben azon gondolkodtam, hogy mennyit változott körülöttem a háztartás ellátásának módja, amióta gyerekek vannak.

Az egész változás akkor kezdődött, amikor első gyermekemmel terhes voltam, és a nagy hasamtól már nem igazán tudtam "rendesen" takarítani. Igaz, zoknicsipeszre még akkor is vágytam, meg is lepett Karácsonyra a férjem vele (mindig kitalálja mit szeretnék). Dupla adaggal vett, gondolva a következő generációra. Mostanában, amikor már a dupla adag csipesz is szolgálatban van a szárítón, akkor tudom, hogy egy kicsit meg vagyok csúszva a mosással. De olyan édesek azok a kis mini zoknik csipesszel, hogy már ezért is érdemes szívni szórakozni velük.

De a zoknicsipeszes történet ennél sokkal szofisztikáltabb. K. barátnőm is vett nekem egyszer zoknicsipesznek álcázott műanyag "valamit", ami funkcióját tekintve nagyon hasznos lehet, viszont zoknicsipesznek alkalmatlan. (Igen, kipróbáltam.)

És az eredeti (utánozhatatlan) zoknicsipesz:

Szintén háromgyermekes barátnőmnek meséltem a zoknicsipeszek hasznos mivoltáról, (konkrétan dicsőítettem a csipeszeket) Ő csak bölcsen körülbelül annyit mondott, hogy rövid az élet ahhoz, hogy ilyen sz@rságokkal foglalkozzon...

Az én vízióm

Amikor a blogírás miértjéről kezdtem el merengeni - Kaley után szabadon - beigazolódott az a tétel, amit szombaton hallottam Christian Wiesner-től. 

 

Igenis működik a copy-copy-copy effektus. Ez magyarán szólva azt jelenti, hogy mindenki másolja a másikat, figyeli a szomszédot, nem gondolkodik. Figyel, másol. A hibákat is! És ez az üzletre vonatkozik, ha Te vagy a vezető. Ezért fontos, hogy ki a Te vezetőd, (és kik vannak a Te csapatodban.)

 

Fontos, hogy kövessem az első számú vezetőt, akit nem kérdőjelezek meg. Nem kérdőjelezem meg az utat, amit az első számú vezető kijelölt, mert az út jó, gyors és biztonságos. Ha letérek az útról - ott a dzsungel tele kígyókkal, oroszlánokkal. A legfontosabb szabály, hogy "NE HAGYD EL AZ UTAT!" - NE A SAJÁT UTADAT JÁRD!

 

És mi az első, amiért követnek az emberek? A bizalom. Lee Smolin szerint az alapvető hozzáállásunk a bizalom kell, hogy legyen, mivel ha mindenről bizonyítékot akarnánk szerezni, semmit sem hinnénk el. És akkor nem is csinálnánk semmit - nem kelnénk fel, nem házasodnánk meg, nem szereznénk barátokat, nem ápolnánk szövetségeket. A bizalom képessége nélkül magányos állatok volnánk.

 

Ha már túl vagyok azon, hogy elfogadtam a vezetőt (bízom benne), akkor ideje rendet tenni agyban is. Az, hogy mire képes az emberi elme már nálam sokkal okosabbak is leírták, alkalmazzák, és működik is. (Gabi barátnőmmel 1995-ben végeztem el az Agykontroll tanfolyamot Domján László vezetésével, és a mai napig életem meghatározó élménye volt.)

 

Az biztos, ha agyban a problémára fókuszálunk, akkor attól csak a probléma nőni fog, hiszen minden, amire koncentrálunk növekedni fog, ez a A TITOK, AZ ERŐ lényege. Az más kérdés, mennyire nehéz az "agyi nagytakarítás". 

 

De minden utazás az első lépéssel kezdődik, és a célokra való fókuszálás jelenti az erőt; a lúzerek a problémára koncentrálnak (ami persze csak nő, növekszik), a győztesek pedig VIZIÓ-val rendelkeznek. Kell, hogy legyen víziónk, mert anélkül olyan kocsit vezetünk, aminek nincs navigációs rendszere. A motiváció nem elég, terv kell, mert ha nincs eredmény, a motiváció hamar elszáll. (Ha az én víziómat megosztanám a kedves olvasókkal, azt hiszem a hasukat fognák a nevetéstől. De ez maradjon az én titkom.)

 

Nincsenek szerencsés vezetők, csak olyan vezetők, akik terveznek, szerveznek is. A jó vezetők megtalálják a csapatukat, mert ösztönösen megérzik kikkel érdemes kezdeni, mert az alkalmas embereknek csak kis támogatásra van szükségük. Itt is beigazolódik az a tétel, amit én már régóta mondogatok, hogy csak "minőségi" emberekkel érdemes kezdeni, mert a gyengék elvéreznek a legkisebb nehézség láttán. Az engem körülvevő emberek minősége a sikerhez vezető utat jelenti.

 

Nagyon nehéz olyan emberekkel "harcolni", akik nem végezték még el az agyi nagytakarítást, állandóan kifogást keresnek, panaszkodnak, és ez lassan a szokásukká is válik. 

 

Fontos szabály szintén, hogy "Kerüld a negatív emberek társaságát!" Néha ez lehetetlen, mert valakinek a testvérét, az unokaöccsét, a legjobb barátját kellene kerülni. Ugyanakkor nem tetszeleghetünk a "Megmentő" szerepében, mert az a pokolba vezető út első mérföldköve. Én már letettem arról, hogy bárkit is meg akarjak menteni. Nem lehet. Mindenki a saját sorsáért felelős, és ha Ő maga nem végzi el az agyi nagytakarítást, akkor nem lehet vele mit kezdeni. (A pokolba vezető út második mérföldköve, ha BŰNBAK-nak érzed magad, a harmadik pedig, ha Te magad vagy az ÁLDOZAT.)

 

Ennyit mára. Sok gondolatom lenne még, de első nekifutásra talán ennyi is elég.

 

Hegyi buli a'la Ja Bama

Három ok, amiért érdemes vasárnap hegyi buliba menni:
1.) Jó levegő.
2.) Azokkal vagyok, akikkel jól érzem magam.
3.) Vasárnap van, és mégsem "kell" főznöm.

Igen, tegnap hegyi buliban voltunk, ami nagyon jól sikerült. Google Map segítségével találtuk meg a helyszínt, a haranglábi pincét a "Gelsei hegyen". Mindenki laza volt, és fantasztikus emberekkel találkoztam. Ott volt egy kutyus, akit Blanka lányom folyamatosan vegzált, de intelligens állat lévén ezt az eb jól tűrte. (A hegyi macskát már nem tudta utolérni a Blanka, folyton elmenekült előle.)

A házigazdák kitették magukért, és ezalatt nem azt kell érteni, hogy buliszervíz szolgálta fel az ételeket, hanem azt, hogy kézzel ettük a tárcsán sült keszeget, igazi "hegyi" újkrumplival, hagymával. A cseresznyét a fáról szedtük le, ahogy Blankát is, miután felmászott a létrán. (A létra amúgy is a gyengéje.)

Ami a keresztelői képes beszámolóból kimaradt

Korábban írtam már arról, hogy keresztelőre készülünk, sőt képeket is tettem fel. Igazán jól sikerült a keresztelő, együtt volt a család, tudtunk végre beszélgetni a barátokkal, akik a keresztszülők lettek.

Néhány kép viszont kimaradt a "hivatalos" beszámolóból, de nem bírom ki, hogy ne osszam meg. Az egyik képen a Blanka lányom hátán lovagol az Ágoston fiam, a másikon pedig Blanka akrobata mutatványnak van alávetve... Ebből a két képből is látszik, hogy jó buli volt...