2020. április 21., kedd

A veszélyhelyzeti oktatás tanulságai egy háromgyerekes anya szemszögéből

Másfél hónap telt el a digitális oktatás bevezetése óta, túl vagyunk a kezdeti eszközhiányos kommunikációs nehézségeken, döcögve ugyan, de halad a tanulás. 

Három gyermek otthoni tanulása két különböző osztály (hála Isten az ikrek egy osztályba járnak!) tanmenetéhez igazodva - megspékelve a német nyelv intenzív oktatásával - sok kihívást tartogat a mai napig, rugalmasság és humor nélkül hamar ki lehet égni. Az otthoni oktatás felügyeletét eddig megosztva végeztük a férjemmel, eltérő munkabeosztásunk szerint.

Nagyjából mára már minden poén unalmas a szülők szemszögéből, elfogytak az indokok, hogy miért is nem veszem videóra a mindennapi testnevelést (már videóra veszem). Arra még nem tudtam rávenni ugyan magam, hogy a gyógytestnevelésnél is érdemlegesen haladjunk.

Nem, nem a nehézségekről akarok írni, azt érzi mindenki a saját bőrén, akár szülő, akár pedagógus. Nincs olyan ember a földön, akit így vagy úgy nem érintene ez a helyzet, és nyilvánvalóan mindenkinek a saját helyzete a legfájóbb. 

Nem akarok írni a készség-tantárgyak erőltetéséről sem, abszolút meg tudom érteni az ének-zene, technika, testnevelés, rajz, stb. szakos pedagógusok kérését, hiszen nekik is értékelni kell a gyerekek teljesítményét. Ha nincs visszaküldött anyag, hányas jegyet is várunk év végén, mi szülők? 

Mindig tudtam, hogy nem lennék jó pedagógus, mert hiányzik belőlem az a fajta türelem, ami alapvető minden tanítónak. Engem roppant módon fáraszt az ismétlés, hogy folyamatosan kérdeznek a gyerekek: "hányadik oldal?", "munkafüzet?", "melyik feladat?", "Hol a radír?", "Hol kell csatolni a képet?", "Anya, segíííííts..."...



Nagy élmény volt olvasni a német tanító néni értékelését, amelyben - amikor Ágoston szókártyájánál a "malen" (festeni) igénél a festő(művész) éppen Párizsban a Eiffel toronynál a Louvre árnyékában fest - ötletesnek és műveltnek nevezi Ágostont.





























Nóra szókártyáján a hatalmas comb naturalisztikus ábrázolását dicsérte a német tanító néni, ami szintén jóleső érzés volt.




Blanka teljesítményét leginkább ez a trambulinos felvétel fejezi ki. Nem akarok írni az ellenállásáról sem, amikor földhöz vágta a könyvet, hogy ő márpedig nem tanulja meg a Himnuszt... Blanka amúgy a leglazábbra vette a figurát, egy plusz lépést nem tesz, a kötelező körökön kívül...


Az elmúlt hetekben néhány dologra rájöttem magamtól is, kezd letisztulni a kép, és egyre inkább van jelentősége annak, hogy a kis dolgoknak is tudjunk örülni. 

Mert nem érdemes bosszankodni, azon, hogy
  • miért hangzik el egy nap százszor, hogy "Anya", "Anya", "Anya", (sőt, nem érdemes arra sem inteni leszármazottaimat, hogy ne anyázzanak már...)
  • miért lesz bizonyos időközönként ketchup-os a villanykapcsoló,
  • a macska milyen újabb kárt okozott,
  • miért nincs meg a puzzle minden darabja,
  • miért csak dübörögve lehet futni a lépcsőn fel és le.


Fontos lenne örülni,
  • annak, hogy egészségesek vagyunk,
  • a frissen mosott függöny illatának,
  • az elvetett magnak, ami csírázásnak indult, majd a növekvő palántáknak,
  • a frissen ültetett virágnak,
  • a régvárt tavasznak,
  • a napsütésnek,
  • a gyerekeknek, csak úgy, hiszen ők számunkra a világ közepe,
  • annak, hogy három gyermekünk van, akik egymással teljesen jól el tudnak játszani,
  • annak, hogy van lehetőségünk a teraszon, az udvaron tartózkodni,
  • a szép kilátásnak a virágzó repcemezők miatt,
  • egy kedves, nem várt macskagesztusnak, ahogy hozzádsimul a drágaság,
  • a közös társasjátékozásnak,
  • egy jól sikerült otthon főzött ebédnek,
  • egy elejétől a végéig végignézett jó filmnek,
  • a trambulinból hallatszó gyermekkacagásnak.


Elengedni
  • a maximalizmust,
  • azt a vágyat, hogy mindenre van ráhatásunk (valójában sodródunk az eseményekkel)
  • az előre tervezést,
  • a kérdésfeltevést, hogy mikor lesz már vége ennek az egésznek,
  • néhány felesleges vásárlást,
  • azt a lehetetlen küldetést, hogy home office-ban és tanítóként is elégedett tudjak lenni - egyszerre, egy időben.


Tudomásul venni, hogy
  • miközben másodikos gyermekeim mellettem éneklik Youtube-ról a "Sándor napján" kezdetű dalt, nagyobb hibaszázalékkal küldök rossz helyre e-mail-eket, mint máskor,
  • a német nyelvű gyermekdalok sohasem lesznek a kedvenceim,
  • a szünet nagyon fontos az oktatásban.


Elfogadni azt, hogy
  • a fejben számolás gyermekkorban jobban ment, mint felnőttként,
  • vannak jobb, és vannak rosszabb napok,
  • le kell mondani bizonyos dolgokról,
  • fel kell adni elveket (nem keveset),
  • biztosnak hitt dolgok sem azok.


Észrevenni, hogy mi a VALÓBAN fontos az életünkben.