Házfelújítás ide, házfelújítás oda, idén is elmentünk máshová vigyázni a gyerekekre nyaralni.
A viszonylag nagy távolságot leszámítva Gyula jó választásnak bizonyult. Azt gondoltam nem bírják ennyire a hosszú utazást a gyerekek, de örömmel állapítottuk meg, hogy egyre jobban bírják, mindössze egy köztes megállóval elértük Gyulát - Szegeden álltunk meg ebédelni. Visszafelé pedig Baján.
 |
| Ebéd Szegeden |
 |
| Odafelé |
Természetesen odafelé és visszafelé is jobbra-balra dőltek a gyerekek, amikor elnyomta őket a buzgóság.
Nagy ötlet volt a részemről, hogy társasjátékoztunk útközben, az "Ott vagyunk már?" című játékkal.
A játékmenetet odafelé és visszafelé is Nórika nyerte, rendkívül találékony tudott lenni. Talán Ágoston is több pontot ért volna el, ha nem adja vissza a "Tűz" kártyát, mondván, hogy az úgysem lesz, majd pár perc múlva egy kéményben láttunk égni gázt... (Bizonyára nekem is több pontom lett volna, ha jön egy csoffadt lószállító vagy egy feldíszített esküvői autó...) A "vörös nő a volán mögött" vagy a "kopasz ember a volánnál" kártyákat eleve kivettem a pakliból... Játék közben jöttünk rá, hogy manapság már igazán nehéz telefonfülkét találni.
A mi szállásunk a Várfürdő Panzió volt, amely nevéből adódóan kb. 50 méterre található a várfürdő bejáratától, viszonylag új építésű, igényesen kialakított apartmanház.
Gyula gyönyörű város, rengeteg szökőkúttal teszi vonzóvá a turisták számára. A szökőkút közelébe menni - kisgyerekkel - csak pótruhával ajánlott, legalábbis a mi gyerekeinknek sikerült kétszer is csuromvizesnek lenni. Nagy szerencse, hogy kb. 30 fok körüli lehetett a hőmérséklet.
A város másik jellemzője még az irdatlan mennyiségű virág, sőt, virágtenger, amely változatosságával, hibátlan színeivel vonzza a szemet.
A város tele van óriási parkokkal, amelyek gondozottak, alkalmasak lehetnek a sétára minden évszakban.
Nagy élmény volt a gyerekeknek a városnéző vonatozás és a bringózás is, amelyhez azonban a szülőknek rendesen oda kellett tenni az izomerejüket (főleg én nyávogtam emiatt). A mi bringónk a Mica nevű bringó volt fél órára.
A város további jellegzetessége, hogy itt lehet venni önmegvalósító fagyit (SelfICE), amelynek lényege, hogy: csapolj fagyit, csurgass rá öntetet, halmozz rá feltétet, és kész is álmaid fagyi kelyhe! Ezután már csak oda kell fáradni a mérleghez, ahol az összsúly alapján mérik a fizetnivalót. Zseniális! Nórika olyan vehemenciával valósította meg önmagát a fagyikészítésnél, hogy majdnem minden(!) gumicukor feltétet ráhalmozott a fagyijára, Ágoston visszafogott volt, mindannyiszor csak néhány ropogós golyót engedett rátenni a fagyijára, hiába próbáltam rábeszélni az eper feltétre. Blanka művészileg közelítette meg a fagyimegvalósítást.
Természetesen a gyerekeknek a legnagyobb élmény a strandolás, hihetetlen energiával tudtak pörögni a gyerek vízi paradicsomban, a hullámmedencében, a csúszdákon.
Míg a gyerekek medencéről medencére jártak, én addig pihenésképp olvastam. Nem mindennap lehet Nemere István dedikálás a gyulai várfürdőben, én azonban véletlenül belefutottam, és gyorsan néhány dedikált könyv tulajdonosa is lettem.
Gyulán arra is van lehetőség, hogy egy kolbászos ágy legyen a fotónk háttere:
Természetesen a gyerekek itt sem tudtak kibújni a bőrükből, az ikrek (döglött) patkányt és galambot is találtak a folyóparton, és Nórika ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy bottal hadd piszkálja meg...
Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat Gyulán, bármikor visszamennénk.
