2017. március 27., hétfő

Nórika a Zalai Hírlapban

Nórikám fellépett szombaton a Pintyőke fesztiválon, ahol ez a sztár-fotó is készült róla, amint éppen berobban...


A fesztiválról a teljes cikk itt olvasható.

Nóra a fellépés előtt:






2017. március 21., kedd

Óvodai fotók - 2017.

Elkészültek a gyerekek óvodai fotói. A fotózás alkalmával Blankát is áthívták az iskolából, tehát van orgonasíp-gyerekes felvétel is. 

Nórika mosolygós, nagylányos képei:





Ágoston, a csinos nagyfiú:




Az orgonasípok: Nóra, Ágoston, Blanka






2017. március 15., szerda

Március 15.


Én alapvetően szeretem az ünnepeket, ez alól a március 15-e sem kivétel. A március 15-i ünnepségre készülve a dedek öltöztetése/koordinálása kapcsán azonban olyan kihívásokkal kellett szembenéznem, hogy a végén már hátam közepén is folyt a víz.



Blankának nem tetszett a fehér blúz, amit odakészítettem előre, találtunk egy másik fehér blúzt, pipa. Ezt követően a nejlonharisnyára sportcipőt akart húzni. Nem engedtem, ezért bőgött.

Ágoston először csak a nyakkendő miatt neheztelt, majd meg volt győződve arról, hogy a kokárda biztosítótűjével meg fogom szúrni, ezért ellenállt. Letörtem (az ellenállást). És persze nem szúrtam meg.

Nóra már a három ünnepi cipő közül sem tudott választani, hezitált, hogy rózsaszín, a fekete csillogós vagy a szürke csillogós topánkát húzza-e fel. Nem volt könnyű. Végül a szürke topán mellett döntöttünk, de a képen még a rózsaszínben látható.