2014. augusztus 31., vasárnap

Habos álomból valóság

Soha nem akartam a tökéletes háziasszony látszatát kelteni (kaptam én már kettest magamtól süteményre) a blogon található receptek is gyakran tükrözik, hogy nem a főzés/sütés a fő profilom, de szerintem a kudarcokból lehet csak tanulni, ezért megosztom mai tapasztalatomat.

Nem keresek mentségeket, hogy miért nem sikerült ez a süti, mindenki vonja le a tanulságokat magának.

A Facebook-on osztották meg ennek a habos csodának a receptjét,  amivel gondoltam, megpróbálkozom a vasárnap délelőtti húsz percnyi szabad időmben. Motivált az az 58 darab babapiskóta, ami már több hónapja csak foglalta a helyet a polcon, úgy terveztem, ma megszabadulok tőlük egy habos csodasütemény formájában. Természetesen a babapiskótán kívül szinte semmilyen más hozzávaló nem volt itthon, ezért még Életem Párját elugrasztottam a boltba is a tetemes mennyiségű habtejszínért, étcsokiért, aki látva a habos csoda fényképét meg volt győzve a sütemény elkészítésének halaszthatatlanságáról. 

Egyszer láttam a neten egy olyan oldalt, ahol megmutatták, milyen a kép szerint a recept, és milyen az, amikor kezdő háziasszonyok próbálkoznak vele. Nem is tudom, hogy ez most miért jutott eszembe... :)

Nos, a recept szerint így kell kinéznie a habos csodának:


A lehangoló valóság ezzel szemben*:


1.) A recept szerinti 40 db babapiskóta helyett mindössze 10 kellett, mivel csak egysorosan tudtam lerakni a babapiskótákat, mert elfogyott az olvasztott csoki, amivel bekenhettem volna őket.

2.) A krém is csak arra lett elég, hogy bevonjam vele az egy sornyi babapiskótát.

3.) "Tálaláskor" az olvasztott csoki leragadt a tortaforma aljára, és csak szétesve lehetett kivenni a "tortaszeletet" négy-öt darabban.

4.) A babapiskóta három óra múlva is kemény maradt.

Az eredeti cél (hogy elfogyjanak a babapiskóták) nem valósult meg, a drága étcsokoládé és a több, mint 6 dl tejszín pazarlás volt, főleg, hogy az egész - nagy valószínűséggel - a biokukában fog kikötni.

Jó pap holtig tanul, hát még a papné! :)

*Ne nagyon röhögjetek, pls.

2014. augusztus 27., szerda

Az élet igazságai - jótanácsok az élethez - Regina Brett nyomán

1. Az élet nem igazságos, ennek ellenére jó.

2. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést

3. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.

4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik, tartsd velük a kapcsolatot.

5. Ne vedd magad túl komolyan. Senki más sem teszi.

6. Minden hónapban pontosan fizesd a számláidat, akkor békén hagy a világ. 

7. A barátaink a szabadon választott családunk.

8. Nem kell mindig minden vitát megnyerni. Fogadd el, ha nem értetek egyet. 

9. Sírj valakivel. Gyógyítóbb, mint ha egyedül teszed.

10. Rendben van, ha néha haragszol Istenre, tudja kezelni.

11. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.

12. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.

13. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelenbe ne piszkítson bele.

14. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.

15. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.

16. Ha egy kapcsolatot titokként kell kezelni, te ne legyél a kapcsolatban.

17. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten sosem pislog.

18. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.

19. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.

20. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.

21. Egy író, ír. Ha író akarsz lenni, írj! 

22. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.

23. Amikor azért kell küzdeni, amit igazán szeretsz, sose fogadd el a nemet, mint választ.

24. Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a csinos fehérneműt; ne tartogasd különleges alkalmakra, mert az mindig ma van.

25. Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.

26. Légy különc most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.

27. A legfontosabb nemi szerv az agy.

28. Csak te felelsz a saját boldogságodért, ne hárítsd másokra.

29. Ha nem kérsz, nem is kapsz!

30. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.

31. Mindig az életet válaszd.

32. Mindenkinek mindent bocsáss meg.

33. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.

34. Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek!

35. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.

36. Higgy a csodákban.

37. Isten szeret, mert ő az Isten, és nem azért amit tettél, vagy nem tettél.

38. Ne vizsgáld az életet, hanem éld meg a jelenben.

39. Az öregedés messze jobb alternatíva, mint fiatalon meghalni.

40. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van, tedd emlékezetessé!

41. Végül csak az számít, hogy szerettél.

42. Az irigység időpazarlás, megvan mindened, ami kell.

43. A legjobb még csak most jön.

44. Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.

45. A fohászok lefednek minden emberi érzést.

46. Minden nap menj ki az ajtódon, ott történnek a csodák.

47. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.

48. Csak a testünk lehet öreg. A lelkünk időtlen.

49. Teremts!

50. Az élet nem masnival jön, mégis ajándék.



2014. augusztus 25., hétfő

Bikal - újratöltve

A májusi kiruccanásunk után  "kénytelenek" voltunk visszatérni az Élménybirtokra, mert kuponunk volt Bikalra. Olyan kihagyhatatlan ajánlat, amelyet még mi sem tudtunk kihagyni, hiába kínáltam fűnek-fának a jó kis kuponunkat. 

A szállásunk az élménybirtokon volt, és az a honlapon sem szerepel, mennyire exkluzív itt a lakosztályban való elhelyezés.

Az állatok továbbra is vonzották a gyerekeket, minden félelemérzet nélkül simogatták, etették a szamarat nemcsak addig, amíg Blanka ujját meg nem harapta a szamár.  A hattyúk irányítását Nórika át akarta venni, amikor rászólt a hattyúra, hogy "Hattyú, figyelj rám!" (Hattyú továbbra sem figyelt Nórikára.)


Képes beszámoló az újabb bikali napokról:

 Várakozás a recepción

Belépés a lakosztályunkba

A csodálatos mennyezet


 Fürdőszoba

Nappali 

 Hálószobánk

Hálószobai fürdőszoba 

 A lakosztályunk előtt

 A fogadónál

 A birtok felfedezése

Bowling

 Huh! Kecske!


 Nagy tér

 Vacsoránál

 Az étkezés alatt játszósarok is rendelkezésre áll

 Naplemente a játszótéren

 Játszótér

 Lakatok

Az óváros

Az óváros 2.

 A hattyúk figyelése

A fogadónál

Madarak


 Lakatos kép (művészi)




2014. augusztus 24., vasárnap

Kifli

A zsemle és a kenyér receptje után megleltem a kifli receptjét is, jól bevált helyről: Ildikótól!



Én az eredeti receptből elhagytam a burgonyapelyhet, és csak szárított élesztőm volt itthon. Ennek köszönhetően nem igazán akart megkelni, de azért a pihentetés megtette hatását, finom lett! (Az már csak hab a tortán, hogy a sütőpapír ráragadt a kész kiflik aljára, úgy kellett levakarni róla. Nem is értem, miért...)


Hozzávalók:

60 dkg liszt, 1 evőkanál burgonyapehely (én elhagytam) 3 kávéskanál só, 2,5 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 dl olaj, 1 kávésnál cukor

Elkészítés: 

1.) 1 dl langyos tejbe tesszük a kávéskanál cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. 

2.)  Egy tálba tesszük a lisztet, sót, olajat a maradék langyos tejet és a felfuttatott élesztőt. Jól bedagasztjuk 1 óra alatt duplájára kelesztjük kelesztőtálban.

3.) Ha megkelt, lisztezett deszkára borítjuk és 12 részre osztjuk.

4.) Egyenként kb. 25 cm átmérőjű vékony kockákra nyújtjuk (ahogy sikerül) és az egyik csücsküktől kezdve felsodorjuk őket. 

5.) Letakarva 45 percig hagyjuk pihenni a kifliket.



6.) Egy lábasba forralunk vizet (ne bugyogjon, csak szépen gyöngyözzön) adunk hozzá 1 teáskanál cukrot és egyesével beletesszük a kifliket majd 8-ig elszámolunk lassan.Ez kb 4 perc az összes kiflivel. Vízből kivéve, egyből a sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket. 

7.) 180 fokra előmelegített - légkeveréses - sütőben 20 perc alatt szép pirosra sülnek. Ha szép piros kívülről akkor megsült a közepe is.

2014. augusztus 17., vasárnap

40 év

Hosszas előkészülettel  Spontán módon meglepetésbulit szerveztünk barátnőnknek, aki mit sem sejtve igazán meglepődött, de örömét nem tudta titkolni...

Boldog születésnapot, Polip!






2014. augusztus 1., péntek

Levél, mely tíz év múlva kézbesítendő...

Levél fiamhoz, mely tíz év múlva - 2024-ben - kézbesítendő. 

(A blognál jobb helyre nem tudom tenni, mert nálunk, a fizikai valóságban az aktív kiskorúak miatt semmi nincs biztonságban kinyomtatva.) Bízom benne, hogy addig nem szűnik meg az internet... :)



Kedves Fiam!





Az első fűnyírásodat szeretném megköszönni Neked egy levéllel, aminek remélem, egész életedben a jó hasznát fogod venni. Ahhoz, hogy jó főnök lehess, először jó megbízottnak kell lenned. Amikor a főnököd vagy ügyfeled megbíz valamivel, akkor én azt akarom, hogy 1. határidőn belül, 2. noszogatás nélkül, 3. a vártnál jobb eredményt tegyél le a kezébe.

Dunát lehet rekeszteni megbízottakkal, akikkel borzalmas együtt dolgozni: megbízhatatlanok, a projekt közben folyamatosan rájuk kell nézni és noszogatni kell őket, drámakirálynők, akik keresik, hogy min háborodhatnak fel... 

Tudod, mint amikor valaki olyan rosszul mosogat el, hogy a végén odamész, kiveszed a tányért a kezéből, hogy "hagyd, majd én megcsinálom!", és még ő van megsértődve. Vajon legközelebb rábízod?

Azt akarom, hogy Veled együtt AKARJON dolgozni bárki, aki egyszer megbíz Téged. Hogy a legjobb embere legyél, akit el nem eresztene, akinek megéri magas fizetést adni. És ez nem bonyolult ám, csak erre figyelj oda:

1. Legyen jó minőségű, amit leraksz az asztalra. Ha azt kérem, fűnyírás, akkor legyen lenyírva a fű, a szélén is.


2. Hogyan kezeld az akadályokat? Mindig lesz probléma: elszakad a hosszabbító, elgörbül a penge egy kő miatt. Ilyenkor a rossz megbízott abbahagyja a munkát és rohan a főnökhöz, hogy baj van, nem tudok dolgozni! A jó megbízott pedig kitalál 2-3 megoldást, és azzal megy a főnökhöz, hogy "főnök, melyik megoldást válasszam?" Szerinted melyikükkel akar majd legközelebb dolgozni a főnök?


3. A munka nem kötelesség, hanem jutalom. Annak a jutalma, hogy már nem egy panelházban az ötödiken lakunk, hogy kimehetünk reggel mezítláb a fűbe meginni a kakaót. Mindenki jobban jár, ha munka közben Te azon gondolkodsz, hogy mennyire hálás lehetsz ezért, és hogy mennyi mindenkinek nem adatott meg ez a jog, ez a lehetőség. Így leszel motivált, és a megbízók csak motivált emberekkel szeretnek dolgozni.
















4. Mikor van kész a munka? A fűnyírásnak nem akkor van vége, amikor a fű le van nyírva. Hanem amikor megkérdeztél engem, hogy jó lesz így? és én igent mondtam. Ezután pedig elraktad a fűnyírót, betetted a lenyírt füved a komposztba, és lesöpörted a járdáról, amit odaszórt a gép. Akkor van kész.
















5. Mindig így nyírd le a füvet. Ha megteszed egymás után háromszor, akkor elértél valamit, amit kevés ember ér el életében: hogy megbíznak benne. És az nagy kincs: kevés ugyanis, ha jól végzed a munkádat, ha úgy teszed, hogy közben bizonytalanságban tartod megbízót, ha éjjel forgolódnia kell miattad, hogy készen leszel-e, hogy jól csinálod-e. Ha megbízunk Benned, akkor nem csak fizikai terhet vettél le a megbízó válláról, de lelkit is - és ettől leszel pótolhatatlan.

Amit leírtam, nem nagy újdonság. Nem nehéz. Mégis, ha úgy végzed a munkádat, ahogy tanítottam, akkor ettől leszel Te is boldog. Ettől fogod szeretni a munkádat. És ezzel a hozzáállással a világon mindenhol, mindenki Téged akar majd.

Szeretettel

Anyád

Szöveg forrása: https://www.facebook.com/marketingcommando/photos/a.245161341940.139715.175348361940/10152564794356941/?type=1&theater