2021. január 10., vasárnap

Üvegházunk építése 2019 nyár - 2020 ősz

2019 nyarán a helyi iskolát kívül-belül felújították, amelyben a nyílászárók is cserélve lettek. Innét jött az ötlet, hogy az ablakokat elkérjük és üvegházat építünk belőle. Akkor még nem tudtuk, hogy mennyi és milyen méretű ablakokat kapunk. Az évzáró ünnepség után azonnal elkezdték a munkát, így 1 hét múlva már az udvaron voltak az ablakok. Fatokos, dupla üveges szigetelt ablakok voltak, egész jó állapotban. Ebből kellett nekem létrehoznom valami elfogadhatót.

1. TERVEZÉS

A kert adottságai eléggé meghatározták, hogy mekkora üvegház építhető. Számításaim szerint kb 4x4 m-es ház fért el rajta. Mivel még nem építettem üvegházat, de még mást sem, így először is utánanéztem, mik a lehetőségek, mik az elvárások. A neten találni sok mindent, de igazából mindenki a saját lehetőségeivel gazdálkodik, így nekem is magamnak kellett mindent kitalálni.
Először is minden ablakot lemértem keresztben-hosszában, majd lerajzoltam a profiljaikat, hogy egymáshoz hogyan tudom majd illeszteni őket.


Ezzel elsakkoztam néhány órát, hogy 2-2 oldalt szimmetrikusan ki tudjak alakítani. Szerencsére az ablakokból volt annyi, hogy egyformán meg tudjam ezt oldani. Aztán kicsit később kiderült, hogy a 4x4 m-es ház szélessége eléggé rizikós lenne, így csökkentenem kellett. Így a végleges méret kb 3,2x 4,2m lett.
Miután meg volt az ablakok pozíciója, jött az alap megtervezése. Nem vagyok kőműves, így saját paraszti ésszel álltam neki az alap kiszámításának. Milliméter pontosan kiszámoltam a ház 4 oldalát, amelyet papíron kiszerkesztettem, minden ablakot pontosan egymáshoz illesztve. Erre a méretre rászámoltam 10-10 cm-t, hogy legyen valamennyi mozgástér az építésnél.
Úgy terveztem, hogy a vasbeton alapba csavarokat teszek, amelyre 10x10-es gerendákat csavarozok és ehhez fogom rögzíteni az ablakokat.

2. KIVITELEZÉS

Egy szép őszi hétvégén álltam neki az alap kiásásának. Kimértem a ház helyét, levertem a sarkokba 4 vasat, amelyre madzagot kötöttem a vízszintezéshez. Nagyjából meghúztam a széleket és neki álltam. 20 cm szélességben ástam körbe, valamint a tervezett alap felső síkjához viszonyítva 30 cm mélyen. Mivel a terület ezen a részen eléggé lejtős volt, így az egyik oldalon kb 30, míg a másik részén 90 cm oldalfal magasság lett. 



Ezután körbezsaluztam és kiékeltem a 4 oldalt.


Betonvasból rácsot hajtottam, amelyet bebetonoztunk. A gyerekek is segítettek.




Készítettem átm.12mm-es acélból csavarokat, amelyeket a betonba helyeztem. Ezután 1 hónapot vártam, hogy a beton megkössön. Leszedtem a zsaluzást, majd kilapátoltam a földet középről. 

Az aljába vakondhálót rögzítettem, bár eléggé kicsi az esélye, hogy itt vakond fel tudna jönni, mivel tiszta építési törmelék az egész terület. De ne bízzuk a véletlenre.
Ezután elszórtam rajta 20 cm vastagon marhatrágyát, majd a kiásott földet visszalapátoltam, de előtte kiszedtem belőle a törmeléket.



A 10x10 cm-es gerendákat kifúrtam, felül a csavarok helyét kifaragtam, majd kétszer lefestettem őket.
November 2-án jött el a napja, hogy elkezdjük összeállítani a szerkezetet. A gerendák alá (hirtelen ötlettől vezérelve) pvc csíkokat tettem, hogy így talán időtállóbb lesz (majd kiderül). A tervek alapján az első ablakokat a helyére tettük, majd fém lemezekkel és sarkokkal egymáshoz rögzítettük őket.



Elégedett voltam az eddigi állapottal, mivel a számításaim helyesek voltak, minden tökéletesen passzolt egymáshoz. És itt a 2019-es évre be is fejeztük a projektet, mivel nem volt már rá idő, hogy innét tovább lépjek.

3. 2020. ÉV

A 2020-as év így visszatekintve nekünk nem hozott szerencsére semmi rosszat, minden folyt a régi mederben. A tervezett tavaszi munkákat először is a terasz macskahálóval történő körbekerítésével kezdtem, hogy ne tudjon megszökni az állat (ettől függetlenül néha akkor is meglóg). Ezzel elbíbelődtem áprilisig.


Május 2-án álltam neki a tetőszerkezetnek, amelyet 25x50mm-es és 30x30mm-es profilból hegesztettem össze. A ház 4 oldalának tetején körben 50x50mm-es lécet csavaroztam le, majd ehhez rögzítettem a tető léceit.



A tetőt 10mm vastag polikarbonáttal fedtem le és ebből készítettem a 2 ajtó borítását is.


Mivel az idő sürgetett, így a belső szigetelési munkákat elnapoltam novemberig. A külső szigeteléseket folyamatosan ahogyan időm engedte, megcsináltam.





A házba paprikát, paradicsomot és uborkát ültettünk. Úgy látom így visszatekintve, hogy kimondottan jó termés volt így elsőre. Azért még nagyon sokat kell tanulnunk, hogy a betegségeket időben észrevegyük. Az uborkát sajnos ki kellett 3 hónap után húznunk, mert annyira elkapta a betegség, hogy menthetetlen lett. De addig nagyon sok termést hozott.

Az esővíz felfogásához vettem 2 hordót, amelynek építettem zsalukőből tartót. A hordókba építettem csapokat, és a falon átvezetve rákötöttem a csepegtető rendszerre. Sajnos kiderült, hogy ez így magában nem annyira tökéletes, mert eltömődik gyorsan szűrő nélkül. Meg is vettem hozzá a szűrőt, de már az idény végén jártunk és nem akartam vesződni vele, majd idén beépítem.


Nyáron mivel annyi időm volt (haha), az üvegházig készítettem térkőburkolatot is, amelyet október elején kis kerti partival avattunk fel. Valamint elkészült a komposztáló is :)





Néhány fotó a termésekről:










November elején kiszedtünk minden növényt és neki kezdtem a belső szigetelésnek. Minden apró rést betömtem üveggyapottal és beburkoltam. A muskátlikat a házban akartuk átteleltetni, így fűthetővé kellett tenni. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak a hősugárzós fűtés bizonyul (így elsőre). Vásároltam egy digitális termokapcsolót és ezzel működtetve a hősugárzót, a hőmérsékletet 4 és 5 fok között tudom tartani. Eddig eléggé megbízhatóan működik. 




4. ÖSSZEGZÉS

Az üvegház nagyon jól működik, sokkal intenzívebben nőnek benne a növények. Amire többet kell figyelnünk, az a hatékonyabb megelőzés a betegségeket tekintve. Tanulnunk kell, akár másoktól, akár a neten böngészve. A csepegtető öntözést remélem ki tudom építeni úgy a szűrővel, hogy sokáig megfelelően működjön. 
Ami az üvegházak velejárója, az a párásodás. Megfelelő szellőztetéssel ezzel talán nem lesz probléma, csak 1 dolog volt, amit meg kellett oldanom. 
A tető alsó felületén lecsapódó pára az alacsonyabb oldal felé folyamatosan lecsorog és a belső burkolatot áztatja. Talán nem kellene vele foglalkozni, mert azért nem hiszem, hogy elrohadna hipp-hopp a burkolat vagy az ablak, de nem tetszett. Kitaláltam, hogy az ablaktól befelé kb 20 cm-re, hosszában felragasztok olyan szigetelőcsíkot, amit az ablakok tömítéséhez használnak. Fel is raktam és úgy néz ki, ha nem is tökéletesen, de működik. A víz a szigetelőcsíkot elérve azon lecsöpög és már nem ázik a fa.

Kívánok magunknak erre az évre legalább annyi örömet az üvegházban és a kertben, mint 2020-ban volt.

Bónusz videó a szellőztető ablak működéséről:)
























2020. december 14., hétfő

Sós kifli

Régóta tervezem blogra vetni ennek a sós kiflinek a receptjét, hogy mindig kéznél legyen.


 Hozzávalók:

70 dkg  liszt

2 tojás

150 g kefir vagy tejföl

1 dl napraforgó étolaj

60 g cukor

1 csipet só

1 dl tej

50 g élesztő

Krémhez:

200 g margarin

30 g só

Tetejére:

1 tojás

Kristálysó (ízlés szerint)

Köménymag

Lenmag

Szezánmag


Elkészítés:

1.) Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk.

2.) A lisztet a tojásokkal, a kefirrel (vagy tejföllel), étolajjal, csipetnyi sóval, a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk.

3.) A krémhez a margarint felolvasztjuk.

4.) A tésztát négy részre osztjuk.

5.) Egy rész tésztát elfelezünk, mindkét felét körformára nyújtjuk. (Két gyúródeszka!)

6.) Az egyik körformát megkenjük olvasztott margarinos krémmel, a másik lapot erre helyezzük.

7.) 16 cikkre vágjuk, feltekerjük. (Így a négy tésztából 64 db kiflit kell kapni.)

8.) A tetejét tojással lekenjük, megszórjuk kristálysóval, szezámmaggal, lenmaggal, köménymaggal.



Blanka segít



2020. december 12., szombat

Blanka 11., az ikrek 9. születésnapja

Minden születésnap más, nálunk triplán más. A december nálunk a várakozásról szól, nemcsak advent miatt, hanem a hármas szülinap miatt is. 

 

A családi születésnapot 2020. december 12. szombatra terveztük - tekintettel arra, hogy Blanka december 7-én, az ikrek december 15-én születtek. Ennek megfelelően estére a ház is elnyerte méltó díszkivilágítását:



A december idén is a meglepetések hónapja: december 5-én új autót hozott a mikulás.


A gyerekek a tortarendelésüket jó időben már elkészítették, azt nem mondom, hogy Dóri boldog volt tőle. Ennek ellenére nagyon nagyon finom volt mindegyik torta. Köszönjük, Dóri!



Nórika tortarendelése volt a leghosszabb: hat soron keresztül írta, hogy csillag alakú tortát szeretne, amely gyümölcsös legyen belül, ha felvágjuk. Ezen kívül kérte, hogy a csillagnak legyen ruhája, kalapja...


Ágoston azt kérte röviden, hogy Kinder Pingui ízű legyen a torta és kocka alakú.



Blanka nagyon szofisztikált volt a tortarendelést illetően, mivel Ownmckendry-s tortát kért, olyan amely rózsaszín, de az oldala fekete. (No ask.)



Kétségtelen, hogy nagy ovációt okozott a szülinapi közös ajándék is: xbox-ot kaptak a gyerekek keresztszüleiktől, tőlünk pedig egy alkalmas tévét, hogy élvezni tudják a játékot rajta.





Kedves Blanka!

Szinte hihetetlen, de 11 éves lettél.

Tavaly azt kívántam neked, hogy növeld a súlyodat (pipa!), és gyorsulj fel a csiga-biga üzemmódból (itt nincs pipa). Amikor kiskamaszkorba léptél, attól kezdve az agyad áthuzalozása is elkezdődött, a véget nem érő vihorászásaid, hangulati ingadozásaid, a tanuláshoz való hozzáállásod feszegetik szüleid türelmét, de tudd, hogy nagyon szeretünk.


Kedves Nóra! Kedves Ágoston!


Gyorsan repül az idő veletek, hiszen már 9 évesek lesztek! Nem olyan rég, még totyogós kisgyermekek voltatok, ma meg már társalgunk veletek a világ történéseiről. Kívánom nektek, hogy mindig ilyen jó (iker)testvérek legyetek, akik nem akarnak egymástól elszakadni. Nagyon szeretünk benneteket!




2020. december 5., szombat

Új autót hozott a Mikulás

2020. december 5-én új autótulajdonosok lettünk, méghozzá a "nagycsaládos főnyereménynek" nevezett Dacia Lodgy -é. Köszönet érte a Nyitrai Autóháznak!









A gyerekek előtt már augusztus óta titkolózunk ebben a témában, ma is csak annyit közöltünk velük, hogy elmegyünk kirándulni Keszthelyre, de előtte van egy kis "dolgunk". 

Amikor bementünk a szalonba, még akkor sem tudták, miért vagyunk ott, Blanka meg is jegyezte, hogy milyen szép autók vannak itt.



Ahogy az autó előtt fotózkodtunk, ők még akkor sem sejtették, amit mi  már tudtunk, hogy ÚJ AUTÓNK VAN!

















Az autóval próbaútra mentünk Keszthelyre. Fontos megállapításunk, hogy nem igazán lehet érezni a gyors sebességet az amúgy rendkívül csendes autóban. (Magyarán: hasít, mint a szél.) Ebből kifolyólag felértékelődik a tempomat jelentősége; lakott területen az 50 km/óra nevetséges sétagaloppnak tűnik. Ez az autó hat sebességes, és figyelmeztet, ha váltani kell, egyelőre ez furcsának hat, de biztos megszokom.








Köszönet a fotókért Szilveszter!