Másfél hónap telt el a digitális oktatás bevezetése óta, túl vagyunk a kezdeti eszközhiányos kommunikációs nehézségeken, döcögve ugyan, de halad a tanulás.
Három gyermek otthoni tanulása két különböző osztály (hála Isten az ikrek egy osztályba járnak!) tanmenetéhez igazodva - megspékelve a német nyelv intenzív oktatásával - sok kihívást tartogat a mai napig, rugalmasság és humor nélkül hamar ki lehet égni. Az otthoni oktatás felügyeletét eddig megosztva végeztük a férjemmel, eltérő munkabeosztásunk szerint.
Nagyjából mára már minden poén unalmas a szülők szemszögéből, elfogytak az indokok, hogy miért is nem veszem videóra a mindennapi testnevelést (már videóra veszem). Arra még nem tudtam rávenni ugyan magam, hogy a gyógytestnevelésnél is érdemlegesen haladjunk.
Nem, nem a nehézségekről akarok írni, azt érzi mindenki a saját bőrén, akár szülő, akár pedagógus. Nincs olyan ember a földön, akit így vagy úgy nem érintene ez a helyzet, és nyilvánvalóan mindenkinek a saját helyzete a legfájóbb.
Nem akarok írni a készség-tantárgyak erőltetéséről sem, abszolút meg tudom érteni az ének-zene, technika, testnevelés, rajz, stb. szakos pedagógusok kérését, hiszen nekik is értékelni kell a gyerekek teljesítményét. Ha nincs visszaküldött anyag, hányas jegyet is várunk év végén, mi szülők?
Mindig tudtam, hogy nem lennék jó pedagógus, mert hiányzik belőlem az a fajta türelem, ami alapvető minden tanítónak. Engem roppant módon fáraszt az ismétlés, hogy folyamatosan kérdeznek a gyerekek: "hányadik oldal?", "munkafüzet?", "melyik feladat?", "Hol a radír?", "Hol kell csatolni a képet?", "Anya, segíííííts..."...
Nagy élmény volt olvasni a német tanító néni értékelését, amelyben - amikor Ágoston szókártyájánál a "malen" (festeni) igénél a festő(művész) éppen Párizsban a Eiffel toronynál a Louvre árnyékában fest - ötletesnek és műveltnek nevezi Ágostont.
Nóra szókártyáján a hatalmas comb naturalisztikus ábrázolását dicsérte a német tanító néni, ami szintén jóleső érzés volt.
Blanka teljesítményét leginkább ez a trambulinos felvétel fejezi ki. Nem akarok írni az ellenállásáról sem, amikor földhöz vágta a könyvet, hogy ő márpedig nem tanulja meg a Himnuszt... Blanka amúgy a leglazábbra vette a figurát, egy plusz lépést nem tesz, a kötelező körökön kívül...
Az elmúlt hetekben néhány dologra rájöttem magamtól is, kezd letisztulni a kép, és egyre inkább van jelentősége annak, hogy a kis dolgoknak is tudjunk örülni.
Mert nem érdemes bosszankodni, azon, hogy
- miért hangzik el egy nap százszor, hogy "Anya", "Anya", "Anya", (sőt, nem érdemes arra sem inteni leszármazottaimat, hogy ne anyázzanak már...)
- miért lesz bizonyos időközönként ketchup-os a villanykapcsoló,
- a macska milyen újabb kárt okozott,
- miért nincs meg a puzzle minden darabja,
- miért csak dübörögve lehet futni a lépcsőn fel és le.
Fontos lenne örülni,
- annak, hogy egészségesek vagyunk,
- a frissen mosott függöny illatának,
- az elvetett magnak, ami csírázásnak indult, majd a növekvő palántáknak,
- a frissen ültetett virágnak,
- a régvárt tavasznak,
- a napsütésnek,
- a gyerekeknek, csak úgy, hiszen ők számunkra a világ közepe,
- annak, hogy három gyermekünk van, akik egymással teljesen jól el tudnak játszani,
- annak, hogy van lehetőségünk a teraszon, az udvaron tartózkodni,
- a szép kilátásnak a virágzó repcemezők miatt,
- egy kedves, nem várt macskagesztusnak, ahogy hozzádsimul a drágaság,
- a közös társasjátékozásnak,
- egy jól sikerült otthon főzött ebédnek,
- egy elejétől a végéig végignézett jó filmnek,
- a trambulinból hallatszó gyermekkacagásnak.
Elengedni
- a maximalizmust,
- azt a vágyat, hogy mindenre van ráhatásunk (valójában sodródunk az eseményekkel)
- az előre tervezést,
- a kérdésfeltevést, hogy mikor lesz már vége ennek az egésznek,
- néhány felesleges vásárlást,
- azt a lehetetlen küldetést, hogy home office-ban és tanítóként is elégedett tudjak lenni - egyszerre, egy időben.
Tudomásul venni, hogy
- miközben másodikos gyermekeim mellettem éneklik Youtube-ról a "Sándor napján" kezdetű dalt, nagyobb hibaszázalékkal küldök rossz helyre e-mail-eket, mint máskor,
- a német nyelvű gyermekdalok sohasem lesznek a kedvenceim,
- a szünet nagyon fontos az oktatásban.
Elfogadni azt, hogy
- a fejben számolás gyermekkorban jobban ment, mint felnőttként,
- vannak jobb, és vannak rosszabb napok,
- le kell mondani bizonyos dolgokról,
- fel kell adni elveket (nem keveset),
- biztosnak hitt dolgok sem azok.
Észrevenni, hogy mi a VALÓBAN fontos az életünkben.