Amit sohasem tapasztaltam volna meg, ha nem lennék anya

Sok dolgot megvehetsz pénzen, eladó az egész világ. Ha pénzed van, meg tudod szerezni magadnak azokat a státusz-szimbólumokat, amelyek ideig óráig boldoggá tesznek, vehetsz magadnak autót, drága ruhákat, ékszereket, de ezek csak annyira tesznek boldoggá, amennyire képes vagy értékelni a pénzed értékét, a munkád értékét, ami lehetővé teszi, hogy új és még újabb tárgyakkal lepd meg magad. 

Semmihez nem fogható - pénzzel ki nem fejezhető -  azonban az az életérzés, amitől "anyának" érzem magam, és az a tapasztalatszerzés, ami a gyerekek születése óta folyamatosan jelen van az életemben. 

Pontokba foglaltam, hogy milyen apró, megfizethetetlen tapasztalatokhoz jutottam eddigi anyai létem során. A lista korántsem teljes, naponta bővíthető, itt most csak néhány emlékezetes, megörökítendő élettapasztalatot említek meg.

• 1.) Ha nem lenne óvodás gyerekem, sohasem tudnám meg, milyen az, hogy az óvodából elhozott malac lábát ki kell mosni, mert a gyerekem leette levessel...
• 2.) Hajnali négykor egy zenélő játék hangjára ébredni megfizethetetlen élmény. Minden másra ott a MasterCard.
• 3.) Ha nem lennének gyerekeim sohasem tudnám meg, hogy' kerülhet a szemüvegtokba puding.
• 4.) Egy mondat, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha elhagyja a szám: 
• "Nórika, vedd ki azt a csigát az éjjeli szekrényből!"
• 5.) Ha nem lennének gyerekeim sohasem tudtam volna meg, hogy a fogtündérek varázsporral járnak (Blanka lányom szerint).
• 6.) Blanka lányomtól tudtam meg, hogy az After Eight csoki fogkrémízű. És tényleg, a menta miatt.
• 7.) Ha nem lennének gyerekeim még mindig szakacskönyvből főznék mindent, gondosan kimérve a tizedgrammra pontos konyhai mérlegen a cayenne bors megadott mennyiségét és készítenék egy tökéletes ebédet. Ma már fejből főzök - maximum arra van idő, hogy előtte gyorsan átfussam a receptet a neten -, és tökéletes ebéd fokmérője az, mennyire ízlett a gyerekeknek.
• 8.) Ha nem lenne három kisgyerekem, valószínűleg sohasem tudnám meg, milyen az, hogy három oldalról jön a kérés egy reggelinél (piros vagy kék vagy sárga pohár, Mickey-s kiskanál, még több tej, másik gabonapehely, nem az, a csokis, mégsem, inkább a mézes), borulnak a poharak (jóideje már csak műanyag poharakat használunk), szívószálak színén osztozkodunk...
• 9.) Ha nem lennének gyerekeim nem lennék olyan optimista, hogy a szőnyegbe kent barna foltról ne az legyen az első gondolatom, hogy az csokifolt. (Csak az esetek kis százalékában találkoztam a szőnyegbe kent kakifolttal.)

Mindig is éreztem, hogy apró dolgokon múlik a boldogság, és pénzen meg nem vehető dolgok azok, amelyek teljessé teszik az életet. Aki pedig a kis dolgoknak is tud örülni, fel tudja építeni magában a boldogságot - luxusautó, drága ruhák, ékszerek nélkül is.

A hajvágási akció tanulsága

Írtam Blanka hajvágási akciójáról, bár a teljes képhez még hozzátartozik két fotó. 

Az egyik képen Blanka látható az új, rövid hajával:

A másik képen Nórika látható:

A második képen látható, hogy Nórika hajából is levágott tegnap Blanka, aki különösebben nem részletezte az elkövetés körülményeit, mindössze bevallotta, hogy igen, vágott le Nórika hajából.

A fenti történet tanulsága, hogy mindig van új és újabb csoda; pozitív megközelítésben azt gondoltam Blanka akciója után, milyen szerencse, hogy a testvéreit nem nyírta meg. Pedig de! Tanulság: ne ítélj elhamarkodottan!

A türelem erényéről

Rutinos anyaként tudom, hogy mindig van új és újabb a nap alatt, ami miatt ki tudok akadni a gyerekek viselkedése/mutatványa miatt, de ma délelőtt újabb kihívással kellett szembesülnöm, ami jelentősen megtépázta türelem-faktoromat. Pedig az utóbbi időben tudatosan trenírozom magam, mély levegőt veszek, lassan elkezdek számolni magamban, mielőtt megszólalnék, ha "helyzetben" vannak a gyerekek, és beavatkozni szükséges. (Nem akarom rögtön leordítani a fejüket, hanem mérlegelek, hogy megér-e annyit az eset, hogy szóljak érte, vagy nem.)  Igen, nagy türelemre "szoktatnak" a gyerekek, nem is gondoltam, hogy ekkorával rendelkezem.

A mai eset sem indult veszélyesnek, az elején még kedélyesen megállapítottam, hogy Blanka megint a konyhaasztal alatt bujkál, nincs abban semmi különös, gyakran dekkol ott. Ahogy térültem-fordultam, öt perc múlva még mindig ott volt, és ollócsattogást hallottam. Ekkor alaposabban megnéztem mit vagdal ollóval az a kislány, aki tudja, hogy kés, villa, olló gyerek kezébe nem való.

Az én szép és okos kislányom a konyhai ollóval darabokra aprított az asztal alatt egy ruhazsebkendőt, egy mosogató törlőruhát, és szépen frufrut nyírt magának, majd levágta bal oldalon a haját, ahogy érte az ollóval. Azok után, hogy egy éve növesszük a haját, hogy össze lehessen végre fogni, vagy be lehessen fonni, úgy belenyírt a hajába, hogy SOS fodrászhoz viszem vasárnap délután, nehogy holnap kinevessék az oviban.

Szerintetek ezek után meddig kéne magamban számolni, hogy szuperanyaként nyugodt szívvel (nem emelt hangon) azt mondhassam Blankának, hogy: "nem baj, kislányom, megoldjuk?"

Pozitívuma a dolognak, hogy ezentúl reggelente hamarabb elkészülünk, mert nem kell copfokkal, csatokkal, és éjjel járó hajgubancoló manók tevékenysége során itt maradt gyerekfejjel küzdenem, tehát napi öt perc, amit sokkal fontosabb dolgokkal is tölthetek. Például a felszabadult idő alatt még több türelmet kérek a Jóistentől, hiszen tudom, csak akkora terhet rak ránk, amivel meg is tudunk birkózni...

Sütésből kettes alá

Hol van az megírva, hogy csak a jól sikerült süteményeket lehet blogolni? Sehol. A szombati sütésemmel nincs mit dicsekedni, bevallom, hogy nem sikerült, és így jutott a kutyának egy tepsi édesség. Pedig a recept ígéretesnek tűnt: Ildikó lábtörlő kalácsa. A hiba biztosan az én készülékemben van, mivel egyszerűen a kalácstészta befűzését a fotók alapján sem tudtam megcsinálni, de hát mit várjon az ember egy olyan nőtől, (mint én) aki a bébihordozó kendő alapfogásait sem tudta elsajátítani, és így vált a hordozókendő lelkes híveinek ellenségévé.

Azon kívül, hogy nem sikerült a tészta befűzése, szerintem meg sem kelt rendesen, mert olyan kemény, kekszre emlékeztető volt az állaga, hogy ha megdobom vele a kutyát, simán lesántul. Tehát az a kategória, amely sem nem jó, sem nem szép.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy a hiba nem a receptben van, hiszen ez a weboldal csak kipróbált és nagyon jó recepteket tartalmaz.

Így vasárnap délelőttre maradt, hogy süssek valamit a főzés, a mosógép folyamatos megtöltése, a gyerekek koordinálása mellett. Ugyenezen a weblapon találtam ezt a receptet amely Szilvás krémes néven fut. Persze szilva nem volt itthon, ezért az én sütim Meggyes krémes lett, és ezt már szerencsére nem rontottam el*. Igaz, a szilva helyett meggy, az étcsoki helyett mogyorókrémes Milka csoki került a tetejére.

Megmentve a vasárnapot a desszertnélküliségtől, ebéd után nehezített terepen pakoltam el: két pici segítségem is volt. Nórika a mosogatószivacsot ragadta magához, és elszaladt vele az előszobába, várva, hogy futok-e utána. Szerette volna, ha körbekergetem. Ágoston egy kést szerzett az asztalról, és azzal vagánykodott a padlón, nem kis rémületemre. Rendrakás közben a gyerekek folyamatosan pakolták ki a mosogatógépből az edényeket, amiket én előtte belepakoltam. Na, így szép győzni, ellenszélben...

*Blanka a már kikevert krémet még suttyomban meg akarta sózni, de szerencsére az utolsó pillanatban ki tudtam venni a kezéből a sószórót.

Könyves akció

Az anya nem volt elég előrelátó, amikor szabad prédának hagyta - már-már felkínálta - két kiskorú iker gyermekének a szakácskönyveket a polcon. Mert már egy ideje nem piszkálták. Ez volt az a kapaszkodó, amiben ringatta magát az anya, és oda sem nézett almahámozás közben, hogy mi történik a szakácskönyves polc irányában. (Amit persze elérnek az ikrek.)

Megnyugtató gyereksikolyok közepette az anya arra ügyelt, hogy az alma-babapiskóta kombó megfelelő legyen a gyerekek számára. Aztán amikor odanézett a könyvek irányába már látta, hogy áldozatul esett két, általa sokat forgatott szakácskönyv.

Az anya nem tartja magát valami nagy konyhatündérnek a főzésnél, ezért szüksége van ezekre a könyvekre, így a kiskorúak tiltakozása ellenére az anya megfosztotta őket a könyvek széttépésének, megtaposásának élményétől. Utólag azon gondolkodott, hogy a kamerán miért nem tudja beállítani a sportfelvétel módot, hiszen úgy jobban visszaadták volna a felvételek azt a dinamikus élményt, amit élőben nyújtottak.

Babaöltöztetés, puzzle és bezacskózás

Tegnap cirka két óra alatt rendet raktam a gyerekjátékok között. 

Ez most így leírva nem tűnik olyan nagy teljesítménynek, viszont ha arra gondolok, hogy közben kétszer majdnem feladtam a harcot, és legszívesebben visszagyömöszöltem volna a játékokat oda, ahonnan kiborítottam. (Arra gondoltam, hogy teljesen feleslegesen strapálom itt magam, mert a gyerekek kb. két perc alatt visszaállítják az eredeti állapotot.) De nem! Nem adtam fel.

A problémát már pár hete éreztem, nevezetesen, hogy nem egészséges dolog az, ha a hároméveseknek való játékokat a tíz hónapos ikrek megcsócsálják, összerágják, de effektíve nem tudnak funkcionálisan játszani vele. A hároméves Blanka pedig folyton méltatlankodik, hogy az ikrek az ő játékával játszanak, pedig csak maximum megrágicsálni tudják. Innen jött az ötlet, hogy szétválogatom a játékokat, mégsem menő, ha a szép kis Barbie baba pillangószárnyát (igen, azt!) eltöri Ágoston, aki olyan vehemenciával tud megfogni minden játékot, hogy szorításából nem könnyen lehet szabadulni. 

És nekiálltam egy nagy láda, három közepes láda, egy babaágy, három kis kosár, három fajta építőjáték tartalmát rendszerezni. Közben babákat öltöztettem, kirakóztam, bezacskóztam, válogattam ezerrel, a derekam már nagyon bánta ezt az akciót, de hála kitartásomnak végül is összeállt a rendszer. Igazából minden játék ép és egész, ami nem, azt meg kidobtam. Igen, kidobtam háromfajta puzzle kocka kirakót, mert azokat az ikrek olyan szinten összenyalogatták, (és utána megehették a felázott papírt róla!), hogy nem látszott már rajtuk a kép.

Készítettem előtte-utána felvételeket, hogy lássam, nem hiába volt az a két óra, amit hol guggolva, hol csak lehajolva töltöttem el.

Előtte:

 

 Utána:

Azért látszik a különbség, ugye? :) 

Természetesen nem várom el a gyerekektől, hogy mindig ilyen rend legyen, és ők csak messziről nézzék a sok színes játékot, de azt már elvárom a háromévestől, hogy próbálja meg visszarakni a "helyére" a játékokat, ha már nem játszik vele, pont úgy, ahogy azt az óvodában minden további nélkül megcsinálja. (Itthon meg nem.)

Panaszkönyv

Sanyarú sora van az aprónépnek a Szalaiéknál, ugyanis mindenféle óvó-védő berendezés került a kedvenc helyeikre. Fiókok kiürítve, polcok lepakolva, az ottmaradt tárgyak meg uncsik. Mi az, hogy nem lehet nyúlkálni a konnektorokba? Hogy lehet lelakatolni a cipős szekrényt, amikor benne van az a jó kis cipőkefe, amit meg lehet rágicsálni? Hova kerültek a fűszertartó polcról nagy üvegek? A fiókok miért vannak legumizva? A telefonzsinórt miért nem lehet tovább rángatni?

Mindennapi háztartásról

Már a korábbi bejegyzésemben is a megváltozott háztartási munkámról szerettem volna írni, aztán mégis a zoknicsipeszről írtam. Visszatérve az eredeti gondolatmenetre sok változáson ment át a takarításhoz, mosáshoz, magához a háztartás ellátásához való hozzáállásom az elmúlt három év alatt. Már nincsenek szokásos heti nagytakarítások, hanem részleges (amire gyorsan van idő), "ahol a papok táncolnak" takarítás folyik. (A takarításnak ezt a formáját korábban mindig mélyen elítéltem.) Tegnap is nagy örömmel töltött el, amikor jutott egy normális felmosásra idő.

Sok idő elmegy a játékok pakolgatásával (hogy hasra ne essünk bennük), a mosással, a vasalással. Szerencsére, a vasalásban van segítségem, úgyhogy panaszra nincs okom. Vasalás után viszont el kell pakolni újra és újra, szétválogatni a három különböző méretű gyerekruhát, ami önmagában szórakoztató is lenne, ha nem lenne más dolgom is. Szórakoztató, mert néha még én is összekeverem, hogy melyik ruha kié, főleg, hogy három a méret, és öröklik egymás ruháit. Az ikrek között már legalább két ruhaméret van, Nórikára simán jó még a 62-es, Ágostonnak viszont már vannak 80-as ruhácskái is. (Megjegyzem van olyan póló, amit a 2,5 éves kislányomra és a 6 hónapos fiamra is jó.) Árnyalja a helyzetet, hogy amit kinő Ágoston, azt Nórikám hordja tovább...

Nagyobbik gyermekem folyamatosan arra nevelem, hogy rakja el maga után a játékait (a bölcsiben is ezt tanítják), viszont Ő kitűnően alkalmazza a "fül be - fül ki" technológiát velem szemben: egyszerűen nem vesz tudomást arról mostanában, hogy el kellene pakolnia a játékokat. Sőt, reggelente még úgy bele tud merülni bölcsi előtt a játékba, hogy az ágyazáskor kisautót és három teletubi figurát szedek elő az ágynemű közül. Azt már megszoktam, hogy a lehető legfurcsább helyekről kerülnek elő játékok, kajamaradékok (juj!), de ha mezítláb rálépek egy építőelemre a készletből, akkor sikítani tudok (néha meg is teszem).

Szakmai ártalom, hogy mindent rendszerezni szeretek, szerencsére, a Férjem is ilyen. Nálunk dobozban állnak, felcímkézve a gyerekcipők, zacskókban a gyerekruhák. Nagy beépített szekrényben tároljuk ezeket, rengeteg ruhát, cipőt kaptunk, van mit elrakni. Mialatt tavaly ősszel-télen a kórházban feküdtem "iker-terhesen", férjemre szakadt a háztartás összes nyűge, élen azzal a nyomással, hogy rendszereznie kell a babaruhákat, mire hazajövünk a kórházból az ikrekkel. A rendszerezés melós dolog, amíg csinálod, úgy érzed uralod a káoszt, de aztán van egy pillanat, amikor úgy érzed, az egész cuccot belegyömöszölöd néhány fekete kukás zsákba és kész. Ilyen állapotok uralták a terepet, amikor a Férjem rendszerezett:

Persze a végeredmény mindig kárpótol, és örömmel tölt el. Havi szinten én is rendszerezek a barátnőmmel, ugyanis az ikrek nőnek, változnak az évszakok, más és más ruhát kell hordani.

Amíg nem volt gyerekem, el sem tudtam volna képzelni, hogy elmarad a szombati nagytakarítás, nem lesz kimosva a függöny, és halomban áll a vasalnivaló. Azóta azonban megváltozott jónéhány dologban a hozzáállásom ehhez a témához, szombatonként örülök, ha meg tudok főzni. De azt gondolom, jól van ez így, mindennek el fog jönni az ideje, annak is, hogy egy szalmaszál sem fog keresztben állni a lakásban. Előreláthatóan ez még néhány év, addig meg kitartást kívánok magamnak. :)

A zoknicsipeszről

Szögezzük le az elején, hogy a zoknicsipesz egy nagyon hasznos találmány. A lényege, hogy mielőbb mosógépbe helyezed a zoknikat, már össze is párosítod, és amikor kiveszed a tiszta ruhát a gépből, akkor csak fel kell helyezned a szárítóra, és utána már nem kell foglalatoskodnod a párosítgatással. Tehát először melós dolog összepárosítani a zoknikat, de utána nagyon kényelmes párosan kivenni a gépből őket. (A zoknicsipeszt ellenzők táborának fő érve, hogy büdösek a zoknik, ezért nem párosítják előtte őket. Ezzel az érveléssel egyáltalán nem tudok egyetérteni.)

Amikor ma megpakoltam a mosógépet, zoknicsipesszel párosítottam a zoknikat, közben azon gondolkodtam, hogy mennyit változott körülöttem a háztartás ellátásának módja, amióta gyerekek vannak.

Az egész változás akkor kezdődött, amikor első gyermekemmel terhes voltam, és a nagy hasamtól már nem igazán tudtam "rendesen" takarítani. Igaz, zoknicsipeszre még akkor is vágytam, meg is lepett Karácsonyra a férjem vele (mindig kitalálja mit szeretnék). Dupla adaggal vett, gondolva a következő generációra. Mostanában, amikor már a dupla adag csipesz is szolgálatban van a szárítón, akkor tudom, hogy egy kicsit meg vagyok csúszva a mosással. De olyan édesek azok a kis mini zoknik csipesszel, hogy már ezért is érdemes szívni szórakozni velük.

De a zoknicsipeszes történet ennél sokkal szofisztikáltabb. K. barátnőm is vett nekem egyszer zoknicsipesznek álcázott műanyag "valamit", ami funkcióját tekintve nagyon hasznos lehet, viszont zoknicsipesznek alkalmatlan. (Igen, kipróbáltam.)

És az eredeti (utánozhatatlan) zoknicsipesz:

Szintén háromgyermekes barátnőmnek meséltem a zoknicsipeszek hasznos mivoltáról, (konkrétan dicsőítettem a csipeszeket) Ő csak bölcsen körülbelül annyit mondott, hogy rövid az élet ahhoz, hogy ilyen sz@rságokkal foglalkozzon...

Ami a keresztelői képes beszámolóból kimaradt

Korábban írtam már arról, hogy keresztelőre készülünk, sőt képeket is tettem fel. Igazán jól sikerült a keresztelő, együtt volt a család, tudtunk végre beszélgetni a barátokkal, akik a keresztszülők lettek.

Néhány kép viszont kimaradt a "hivatalos" beszámolóból, de nem bírom ki, hogy ne osszam meg. Az egyik képen a Blanka lányom hátán lovagol az Ágoston fiam, a másikon pedig Blanka akrobata mutatványnak van alávetve... Ebből a két képből is látszik, hogy jó buli volt...

Pünkösd az Ikrek jegyében

Pünkösd hétfő délutánján szunyókálás helyett a gép előtt ülök ugrásra készen, hogy Á. fiam - aki 5,5 hónapos -  mikor fog felébredni és üvölteni az elmaradt ebéd miatt. 

Pedig az egészről csak Á. tehet. Egyszerűen kinevetett ahogy közelítettem felé a cumisüveggel, és nem volt hajlandó enni a szokásos időben, ahogy azt N. ikertestvére tette. Á. fiam gügyörészett és vigyorgott. Innentől nem volt más választásom, Őt is letettem aludni a szokásos időben, mintha evett volna. El is aludt a kis drága, de persze korántsem olyan nyugodtan, ahogy tele hassal szokás, úgyhogy most várom, mikor szólal meg a bébiszitteres őrző-védő berendezés, hogy Á. üvölt és követeli a jussát. 

Az is érdekes, hogy az ikrek hogyan reagálnak egymás hangjára, sírására. Azt vettük észre, hogy amikor baj van (hasfájás, nátha vagy egyéb betegség) és akkor sír valamelyikük, akkor szolidaritásból a másik is rákezdi olyan tessék-lássék módon. Ha meg nincs olyan nagy baj (hisztit diagnosztizálunk), akkor simán szunyókál a másik testvér, hiába üvöltenek mellette.

Nagyobbik lányomtól szoktam kérdezni néha, ha nagyon sír a húga, hogy árulja el, miért sírhat szerinte, hiszen Ő még közelebb van a babanyelvhez, jobban megérti testvérét talán, mint az édes anyukája. Egyszer ezt válaszolta az én okos, 2,5 éves B. lányom: "Azért sír, mert az apukája elment dolgozni, és otthagyta a bölcsiben." Ezt követően többször már meg sem mertem kérdezni ebben a témában a véleményét... 

Ikernek lenni érdekes dolog lehet, de az még jobb lesz, ha a három gyermekem korban már annyira "összenő", hogy együtt tudnak játszani a játszótéren, és nekünk csak tényleg ülni kell a padon és figyelni őket. Azt vettem észre, hogy egyke gyerekek, akiket elvisznek a szüleik a játszótérre, erősen szülő-függők, nehezen szakadnak el szocializálódni a többiekhez. Most még B. is ilyen, hiába jár bölcsibe. Hanem majd kb. két év múlva a három gyerekem olyan vidáman fog együtt játszani a játszótéri homokozóban, hogy csak na. Ezzel az idilli képpel mára be is fejezem az írást. 

Doktornéninél

B-t ma visszavittem a Doktornénihez, hogy hivatalossá tegye: nem beteg B. és mehet bölcsibe. B. már a rendelő várójában ezt a tényt félhivatalossá tette, miután többször le kellett szednem a pelenkázóasztalok tetejéről (mert Ő még pici baba), húzogatta a székeket, sikított, bohóckodott. A rendes (beteg) gyerekek az anyukájuk ölében ültek, és némán figyelték a rögtönzött mini előadást B. részéről, aki elismerően söpörte be a gyerekek néma mosolyát, az anyukák (kicsit néhol megvető) sóhaját, kényszeredett szabadkozását, együttérzését felém. Én már nem magyarázkodtam, csak megjegyeztem, hogy inkább ilyen legyen, mint beteg. Éreztem a sajnálatot, pedig én élveztem, hogy nem beteg B. Közben A. hívott, hogy a pici babák nem akarnak aludni Á. csak vigyorog, N. határozottan eladja a házat. És még nincs reggel kilenc... :)

A jótevésről

Öreganyám szokta mondogatni, hogy "néha jót is kell cselekedni", tehát valami olyant, amiből közvetlen hasznunk nem származik.

A tegnapi nap folyamán kettő ilyent is cselekedtem, kevésbé tudatosan.

Az eredmény lenyűgözött engem is. Tegnap este későn kaptam köszönet-sms-t (a pelenka-torta gyártásáért), és ma olvastam a köszönet-üzenetet, amelyben az egyik kedves ismerősöm hálálkodik a halom gyerekruháért, amit küldtem neki. Ezek a cselekedetek nem terheltek meg, viszont örömmel tölt el, hogy más is örül.

Lehet, hogy ilyen egyszerű az élet? Jó tett helyébe jót várj, stb...??? Nem hiszem. Ennél sokkal több kell, de hiszem azt, hogy ha én másnak nem akarok rosszat (miért is akarnék?), akkor velem jó dolgok fognak történni. Ugye?

A jótevésről 

A keresztelő képekben

Költői kérdés

Tett valaki - rajtam kívül - mosogatógépbe öblítő helyett kézi mosogatószert?

2012. április 14. Iker gyermekeim megkereszteltetnek

A nap nem indult egyszerűen: N.hajnali 3.30-kor összehányta magát. ;)

Nemcsak magát, minden körülötte lévő ruhát is. Mosógép bekapcsolva, reggelig nem történt semmi.

Ha csak az nem, hogy eldugult a mosogatógép. O. szerel, B. szakért.
Ahogy a mellékelt ábra is mutatja. És meg csak reggel fel nyolc van.

Tíz óra. A mosogatógép ereszti a vizet.

Megjöttem a kozmetikustól.

Nem egyszerű az elindulás sem három gyerekkel és egy nagymamával. Két kocsi szükséges hozzá.

-----

Most este nyolc óra van, és érzem hosszú volt a nap. Beszámoló máskor!