Nem vagyok túl nagy reklámzabáló, tévé elé is ritkán kerülök, néha csak kapkodom a fejem, hogy mi minden kéne - a reklámok szerint - a boldogsághoz.
Azt már tudjuk Bezzeganya óta, hogy a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor, és most már azt is tudjuk a Libero jóvoltából, hogy egy gyerek pelenkáját nagyjából 4.500-szor kell kicserélni, ami nem kevés.
Nem rossz ez a Libero reklám, a terméket is használjuk, meg is vagyunk elégedve vele, csak éppen a reklámban felvázolt idilli állapot - amikor az anya és a gyermeke a szeretet 4.500 pillanataként éli meg az egyes pelenkacseréket - nem jellemző nálunk a pelenkacseréknél. Ágostonnal nincs gondom, a maga komótos tempójában beletörődve hagyja, hogy maceráljam a pelenkáját, viszont Nórikával sokszor közelharcot vívok egy-egy pelenkacserénél, sokszor legszívesebben a könyökömet is bevetném, hogy arra a fél percre szíveskedjék nyugton maradni és nem új élmények után kutatni a pelenkázóasztalon. Pedig már rutinos vagyok, bárki elhiheti.
Mostanában hallottam ennek a terméknek a reklámját. Ceretem Müzli. Enyhén szólva is felállt a hátamon a szőr, hogy lehet ilyen idegesítő reklámot leadni a rádióban. Teljesen hasonló érzés, mint amikor az Maggi reklám-ban szereplő srác "Omlósz"-nak titulálta a csirkesültet.
A Pocak reklám elérte a célját, beszélnek róla, paródia is készült róla, kell ennél több? És ha belegondolunk, hogy pocak bábot is kapunk - garantáltan - ha összegyűjtünk húsz kódot, akkor már semmi nem állhat a boldogság útjában...
