Segítség az ADHD-s gyermekek világának megértéséhez - előadás Nagykanizsán

2018. szeptember 17-én Nagykanizsán, a Piarista Esték előadássorozat keretében a Bethesda Gyermekkórház ADHD Centrumának két szakembere, Németh Sándor és Sorompóné Fléger Ildikó tartott előadást "ADHD-val élni és élni hagyni - Segítség az ADHD-s gyermekek világának megértéséhez" címmel.

Rendkívül ritkán tud lekötni kétórás előadás minden perce, most sikerült. Gyakorlatilag minden üresjárat nélkül, hasznos új információkhoz jutottam érintett (ADHD-s) gyermekem világának megértéséhez. Külön öröm a számomra, hogy első osztályt kezdett ADHD-s gyermekem tanító nénijét is meg tudtam invitálni az előadásra, aki szintén nagyon hasznosnak tartotta azt.

Amióta kiderült, hogy Nórika ADHD-s, igyekeztem sokat olvasni a témában, néha már úgy éreztem, hogy "telítődöm ADHD-val", de az előadások alatt értettem meg csak igazán, milyen keveset tudok, és milyen nagy tudású, tapasztalatú előadókat hallgatok. Mivel az előadás teljesen lekötött, jegyzetelésre csak korlátozottan volt módom és lehetőségem, néhány fontos üzenetet azért csak sikerült gyöngybetűimmel leírni. Teljesen szubjektíven nekem az itt leírt üzenetek jöttek át.

Ugyanakkor aki teheti, mindenkinek ajánlom, hogy élőben hallgassa meg a szakemberek előadását, akik életből vett, akár saját személyes, családi példákkal világítottak rá rendkívül pozitív módon az ADHD-val küzdők nehézségeire, örömeire. Az ellenőrzőbe történt - ma már vicces - tanári beírások felolvasása rávilágított arra, hogy korábban is volt ADHD, csak nem így nevezték. Neveletlenek vagy egyszerűen csak rosszak voltak régen a gyerekek.

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az ADHD nem betegség, hanem ZAVAR, és mivel nem betegség, nem is gyógyítható. Diagnosztizálásának szakmai kritériumai rögzítettek (12 éves kor előtti felfedezés, több helyzetben, legalább hat hónapja tartósan, stb.).

Ami az ADHD-soknál hiányzik, az az impulzus-kontroll, hiszen az impulzivitás jellemző tünetük, leegyszerűsítve: nem tudják kontrollálni érzelmeiket. 

Az ADHD-sok figyelme maximum 20 percre köthető le, ezt célszerű lenne figyelembe venni a pedagógusoknak, és 20 perc után különböző játékos mozgásformával felváltani a tanórák ülve maradós rendjét, akár úgy, hogy képzeletbeli szilvát szednek a gyerekek a fáról, majd lehajolnak felszedni a fáról lehulló gyümölcsöt. 

A szakemberek szerint egy átlag 30 fős osztályban 1 maximum 2 ADHS-st lehet integrálni, hármat már nem igazán. 

Azt már sok helyen olvastam, tudtam is, hogy nem jó az ADHD-soknak a túl sok inger, zavarják őket a fénycsövek vibrálása, az erős, számukra kellemetlen szagok; viszont Nórika ún. tapintási érzékenységét (túlzott vonzódás a selymes, általa "bundás"-nak nevezett anyagok iránt) nem kötöttem az ADHD-hoz. Ez is magyarázat számunkra, miért van 1020 simogatnivaló plüssállattal körülvéve. (Csak plüssmalacból hét db van otthon, minél "bundásabb", annál jobb.)

A szakemberek által társas ügyetlenségnek nevezett jelenség - amely a negatív önkép kialakulásában játszik nagy szerepet - is összefüggésbe hozható az ADHD-s jellemzőkkel, akárcsak az, hogy képtelen sorban állni, a sorára várni.

Fontos az ADHD-s gyerekek esetében az alvásrendezés, alvási idő előtt közvetlenül nem szerencsés a tévézés, sem az édességfogyasztás, mert az felpörgeti őket. Azért is van sok ADHD-snak elalvási nehézsége, mert hiába csukja be a szemét, a máshogy huzalozott agyában a benti "mozijuk" folytatódik.

Nagyon tetszett, hogy Németh Sándor az ADHD-s gyerekek és Kincsem, a híres versenyló között párhuzamot vélt felfedezni, nevezetesen, hogy Kincsem kifejezetten csak a gödi istálló vízét szerette, a versenyeire is lajtoskocsival kellett szállítani a vizet(!), és erősen társfüggő volt, mert egy fekete-fehér macska nélkül edzeni sem volt hajlandó. Ugyanakkor egyedi volt, különleges, sem előtte, sem utána (valószínűleg nem is lesz) olyan versenyló, aki 54 alkalommal áll versenypályára és 54 alkalommal győzelmet arat. Mert a legtöbb ADHD-sra jellemző a versenyszellem, és kitartóak is tudnak lenni abban, amit szeretnek. Veszíteni viszont nem tudnak és nem is akarnak. Betörni nem lehet az ADHD-sokat sem, csak megszelídíteni. És ebben rejlik a titok is: "Nem betörni, megszelídíteni." - akárcsak Kincsem-et. 

Németh Sándor szerint az ADHD-sokhoz - mint annyi mindenhez az életben - a szeretet a kulcs.

Mert nagyon könnyű szeretni azt a gyereket, aki kedves, aranyos, szófogadó, jó tanuló, tisztelettudó, de meg kell próbálni szeretni (megszelídíteni) egy ADHD-st akkor, amikor éppen kifordulva önmagából szétrugdos egy kukát (hmm.. Szalai Nóra 1. osztály 2. hetében).

Pedagógusokhoz (is) szólva nagyon fontos lenne esetükben is a szemléletváltás, amikor nem ellenségnek, egy nehézségnek tekintik az ADHD-s gyereket, hanem szövetségre lépve a szülőkkel "megpróbálják" szeretni/szelídíteni a kevésbé szeretni való gyerekeket is, és közösen megoldást találni a megnyugtató mindennapokra.

Szülőként és pedagógusként is ahhoz, hogy elégedettek legyünk, engedni kell a maximalizmusból, el kell engedni bizonyos kevésbé fontos dolgokat, mint például a szép írás megkövetelése, vagy a kulturált étkezés minden esetben. 

Egy Illyés Gyula idézet nagyon szépen kifejezi azt az állapotot, amikor a szülő/pedagógus el tud szakadni a régi, rossz beidegződésektől, nem áll bele abba a helyzetbe, mint korábban:

"Minden ütésed, átkod

Hiába ellenem.

Szörnyű a fegyverem:

Megbocsátok."

A szeretet mellett óriási adag türelemre van szükség ezekhez a gyerekekhez, amit sokszor sem szülőként, sem pedagógusként nem könnyű alkalmazni. Viszont Vekerdy szerint "a világot az ADHD-sok viszik tovább". (Amen)

Érdekes tapasztalati megállapítás, hogy az ADHD-s gyerekek szinte kivétel nélkül:

• szépek
• kreatívak
• igazságszeretők
• empatikusak
• ragaszkodóak.

(Akárcsak az én Nórikám:)

A szakemberek szerint valamennyi ADHD-s rendelkezik legalább egy magas szintű képességgel (kreatív rajzolás, fotózás, stb.), amelyben támogatni kell, visszajelzést kell adni neki, hogy abban, amiben jó, sikereket tudjon elérni. Ez lesz a kulcsa a továbbfejlődésének.

Igazi ingervadászok az ADHD-sok, de nem mindegy, hogy jó irányba tudnak-e terelődni (kis Leonardo vs. Hitler lesz-e belőlük). 

Érdekesség még, hogy mennyire szeretnek az ADHD-sok csúnyán beszélni. Erre az a magyarázat, hogy nincs meg náluk az a FÉK (frontális homloklebeny), ami bekapcsolna, rögtön lökik a trágárságot. Az állandó mocorgásra az alacsony dopaminszint a válasz, amely háromféle módon növelhető: mozgás, édesség, gyógyszer...

Agresszió ellen az a tanács, hogy nem szabad beleállni az agresszív kihívásba, a helyzetbe.

Nem elhanyagolható az étkezés szerepe sem az ADHD-soknál, tejfehérje illetve glutén elhagyása sokat segíthet, akárcsak a Magne B6.

Kevés szó esik az ADHD-sok testvéreiről, holott ők sincsenek könnyű helyzetben, sőt... Nórikám ikertestvére, Ágoston igen nagy tűrőképességgel rendelkezik, hogy el tudja viselni 8 perccel idősebb nővére dolgait. Óvodában belerajzolt a rajzába, ha hagyták (mert Ágoston nem tud szépen rajzolni), iskolában is állandóan szemmel tartja öccsét, segít neki. Néha Ágoston lázad ("Nóra, nem te vagy a főnök!), akkor Nóra egy kicsit visszavonul, aztán úgyis minden úgy történik, ahogy Nóri akarja ("Jól van, Nórika!).

Érdekes jelenség a konfabulálás, olyan "rablómesék" kitalálása, amelyben a mesés elemek keverednek a valósággal, és élénk fantáziájával már maga is elhiszi, hogy a malac öntötte ki a tejet. Jellemző rájuk a speciális szövegértés.

Óriási nagy szerepe van az elfogadásnak az ADHD-sokkal kapcsolatban, ami sokszor nem is olyan egyszerű annak, akinek nincs érintett családtagja.

Rengeteg ellentmondás van az ADHD-sokkal kapcsolatban:

1.) Gyenge a finommotorikai képességük, mégis kimagaslóan sok közöttük a rajztehetség.

2.) Nagymozgásoknál is sokszor ügyetlenek, mégis sok ügyes sportoló ADHD-s.

3.) Gyenge a szociális interakciójuk, mégis érzékenyek a gyengébbekkel szemben.

4.) Memóriájuk sok esetben nem jól működik, viszont jelentéktelen, évekkel korábbi apró részletekre pedig jól vissza tudnak emlékezni.

5.) Bizonyos gyógyszerek másképp hatnak rájuk (pl. allergiagyógyszerek, nyugtatók).

Az ADHD-sok esetében kifejezetten tiltott az energiaital, amely veszélyesebb, mint az alkohol rájuk nézve. Én személy szerint betiltanám az energiaitalokat.

Nem lehet elmenni szó nélkül a bűnbak-szerep mellett sem, akkor is az ADHD-s lesz a hibás, ha csak közvetve érintett. Érdemes minden esetben visszabontani a történetet, hogy valóban (csak) az ADHD-s a hibás?!

Érdekes tény, hogy az ADHD-sok, amennyiben SNI-s (sajátos nevelési igényű) státuszt kapnak, úgy az előnyt jelent a felsőoktatásban, plusz pontot ér.

Végezetül egy nagyon fontos megállapítás Sorompóné Fléger Ildikó  által - akinek felnőtt, sikeres lánya szintén ADHD-s:

Amennyiben egy ADHD-s azt mondja, hogy "hagyj békén", azt komolyan is gondolja, és tényleg békén kell hagyni. 

Számomra reményt jelenthet az is, hogy 12 éves kor után lehet olyan tudatos egy ADHD-s, hogy előnyére tudja fordítani állapotát, és tudatosan tudja kezelni hiányosságait.

Az előadás után hasznos négy oldalas segédletet adtak az érdeklődőknek, mely kifejezetten pedagógusoknak nyújt segítséget:

Nagyon köszönöm az előadók tartalmas mondanivalóját, és a Piarista Iskolának, hogy megszervezte, helyet biztosított ennek a programnak.

A Kanizsa Televízió is tudósított az előadásról.

Nóra és Ágoston iskolás lett

Blanka két éve lett iskolás, most szeptemberben pedig az ikrek kezdték meg az első osztályt. Várakozással tekintünk az előttünk álló tanévre.

Idén már három iskolatáskát, tornazsákot, kellékes dobozt kellett felszerelni a szükséges tanszerekkel, kiegészítőkkel. Blankának maradt a lila macskás táskája, Nóra rózsaszín baglyosat, Ágoston fekete-zöld pókosat választott magának. (Köszönjük, Ars Una Studio!)

Táskák sorban

Az évnyitóra verset is tanultak a gyerekek, együtt sikerült elmondaniuk.

Az iskola első napján minden bekötött könyv bekerült az iskolatáskába, nem volt könnyű, Nórika el is dőlt vele. 

Remélem, ez az elégedett mosoly megmarad sokáig az arcukon.

A hazafelé vezető úton már könnyebb volt a táska.

Iskola után jólesik egy kis nassolnivaló.

Boldog iskoláséveket, gyerekek!

"A gyermekek olyanok, mint a virágok.
Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad.
Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik.
Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek.
Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad.

Mindegyiknek van levele, szára, virága - hasonlóak, de mégis különbözőek.
Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.
Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap, hanem attól, hogy a számukra megfelelő gondoskodást kapják.

Van köztük árvácska, petúnia, muskátli, leander, krókusz, kardvirág és rózsa.
Az egyik hamarabb nyílik ki, a másik később, de mindegyik különleges, mindegyik egyedi.
Nem hasonlíthatom össze őket egymással.
Nem jobb a hatalmas kardvirág, mint az apró árvácska.
Csak más.
Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje.

Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben,
a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágzanak. 🌼" ❤️

Egérkaland Szalaiéknál

Közhelyszámba megy, hogy nálunk mindig történik valami, de tényleg így van.

Tudom már, hogy a lakásfelújítás egy kaland, egy szerencsejáték és egy túlélő show keveréke, de azért most már vágyom néhány különösebb esemény nélküli napra...

Tegnap úgy indítottuk a napot, hogy észrevettük, a garázsban vízlágyító vezetéke kiugrott a helyéről, ezzel szépen eláztatta az ott sorakozó nem kevés számú papírdobozunkat. Átdobozolás, pakolás következett, majd a padlásra szánt dobozok felkerültek az emeletre, hogy ma reggel aztán újult erővel végleges helyükre kerüljenek a gyönyörűen leburkolt padláson. Csak azt nem vettük számításba, hogy a dobozokkal együtt sikerült egy egérnek is feljutni az emeletre. Alvásra készülődtünk, már ágyban voltunk, amikor Ottó éktelen káromkodásba kezdett és felugrott. Értetlenkedésemre közölte, hogy egér van a szobában. A helyzet komoly volt, én hiába próbáltam erőtlenül megjegyezni, hogy kicsit félek az egértől, azt mondta, hogy ez most nem számít. Hallottam az egér körmeinek a kopogását a padlón, és láttam magát az állatot is. Hajtóvadászat kezdődött.

A kalandot az egér nem élte túl, a részletekről nyomozatilag csak annyit árulhatok el, hogy igen jó szolgálatot tett a Yisk ajtókitámasztója, és az egérnek a vére fedezhető fel az ágytakarónkon. A bizonyítékok megsemmisítése a mosókonyhában megkezdődött...

Nyaralás Gyulán 2018. augusztus

Házfelújítás ide, házfelújítás oda, idén is elmentünk máshová vigyázni a gyerekekre nyaralni. 

A viszonylag nagy távolságot leszámítva Gyula jó választásnak bizonyult. Azt gondoltam nem bírják ennyire a hosszú utazást a gyerekek, de örömmel állapítottuk meg, hogy egyre jobban bírják, mindössze egy köztes megállóval elértük Gyulát - Szegeden álltunk meg ebédelni. Visszafelé pedig Baján.

Ebéd Szegeden

Odafelé

Természetesen odafelé és visszafelé is jobbra-balra dőltek a gyerekek, amikor elnyomta őket a buzgóság.

Nagy ötlet volt a részemről, hogy társasjátékoztunk útközben, az "Ott vagyunk már?" című játékkal. 

A játékmenetet odafelé és visszafelé is Nórika nyerte, rendkívül találékony tudott lenni. Talán Ágoston is több pontot ért volna el, ha nem adja vissza a "Tűz" kártyát, mondván, hogy az úgysem lesz, majd pár perc múlva egy kéményben láttunk égni gázt... (Bizonyára nekem is több pontom lett volna, ha jön egy csoffadt lószállító vagy egy feldíszített esküvői autó...) A "vörös nő a volán mögött" vagy a "kopasz ember a volánnál" kártyákat eleve kivettem a pakliból... Játék közben jöttünk rá, hogy manapság már igazán nehéz telefonfülkét találni.

A mi szállásunk a Várfürdő Panzió volt, amely nevéből adódóan kb. 50 méterre található a várfürdő bejáratától, viszonylag új építésű, igényesen kialakított apartmanház.

Gyula gyönyörű város, rengeteg szökőkúttal teszi vonzóvá a turisták számára. A szökőkút közelébe menni - kisgyerekkel - csak pótruhával ajánlott, legalábbis a mi gyerekeinknek sikerült kétszer is csuromvizesnek lenni. Nagy szerencse, hogy kb. 30 fok körüli lehetett a hőmérséklet.

A város másik jellemzője még az irdatlan mennyiségű virág, sőt, virágtenger, amely változatosságával, hibátlan színeivel vonzza a szemet.

A város tele van óriási parkokkal, amelyek gondozottak, alkalmasak lehetnek a sétára minden évszakban.

Nagy élmény volt a gyerekeknek a városnéző vonatozás és a bringózás is, amelyhez azonban a szülőknek rendesen oda kellett tenni az izomerejüket (főleg én nyávogtam emiatt). A mi bringónk a Mica nevű bringó volt fél órára.

A város további jellegzetessége, hogy itt lehet venni önmegvalósító fagyit (SelfICE), amelynek lényege, hogy: csapolj fagyit, csurgass rá öntetet, halmozz rá feltétet, és kész is álmaid fagyi kelyhe! Ezután már csak oda kell fáradni a mérleghez, ahol az összsúly alapján mérik a fizetnivalót. Zseniális! Nórika olyan vehemenciával valósította meg önmagát a fagyikészítésnél, hogy majdnem minden(!) gumicukor feltétet ráhalmozott a fagyijára, Ágoston visszafogott volt, mindannyiszor csak néhány ropogós golyót engedett rátenni a fagyijára, hiába próbáltam rábeszélni az eper feltétre. Blanka művészileg közelítette meg a fagyimegvalósítást. 

Természetesen a gyerekeknek a legnagyobb élmény a strandolás, hihetetlen energiával tudtak pörögni a gyerek vízi paradicsomban, a hullámmedencében, a csúszdákon.

Míg a gyerekek medencéről medencére jártak, én addig pihenésképp olvastam. Nem mindennap lehet Nemere István dedikálás a gyulai várfürdőben, én azonban véletlenül belefutottam, és gyorsan néhány dedikált könyv tulajdonosa is lettem.

Gyulán arra is van lehetőség, hogy egy kolbászos ágy legyen a fotónk háttere:

Természetesen a gyerekek itt sem tudtak kibújni a bőrükből, az ikrek (döglött) patkányt és galambot is találtak a folyóparton, és Nórika ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy bottal hadd piszkálja meg...

Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat Gyulán, bármikor visszamennénk.